Testvértelepülés lett Hollókő és Torockó

    Testvértelepülési együttműködést kötött a Nógrád megyei világörökségi falu, Hollókő és az erdélyi Torockó; a megállapodás egy folyamat része, a cél az, hogy Torockó Hollókő társított partnereként válhasson a világörökség részévé - tájékoztatta a magyar település polgármestere az MTI-t hétfőn.

    Szabó Csaba (Fidesz) elmondta: a vasárnap aláírt dokumentum kitér a két község kultúrájának, hagyományainak megismertetésére, az oktatási, közművelődési, kulturális és önkormányzati kapcsolatfelvételre, és a közös pályázati lehetőségek kihasználására.

    Rögzítették: Hollókő önkormányzata felelősséget érez a Kárpát-medence egységes kultúrájának részét képező Torockó és környezete építészeti örökségéért, ezért támogatja, hogy Torockó - a hollókői ófalu világörökségi helyszínhez kapcsolódva - az UNESCO világörökségi listájára kerüljön. A palóc település a felterjesztés kapcsán minden segítséget megad testvértelepülésének, illetve a világörökségi bizottság pozitív döntését követően átadja önálló világörökségi helyszínként szerzett sokrétű tapasztalatait.

    Szabó Csaba a megállapodás háttereként elmondta: korábban Kelemen Hunor, a román kormány kulturális minisztere indítványozta a dél-erdélyi Fehér megyéhez tartozó Torockó és Hollókő társított partnerségét, a nógrádi falu pedig támogatta az elképzelést.

    A román tárca - Erdélyből elsőként - februárban terjesztette fel a magyarlakta falut az UNESCO várólistájára a Kárpát-medence legépebben és leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együtteseként, Hollókő kiterjesztéseként. A világörökségi bizottság leghamarabb 2013-ban dönthet a javaslatról.

    Hollókő 25 éve a világörökség része.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!