Kultúrtörténeti séták a Fiumei úti Sírkertben

Harangjáték, kultúrtörténeti séták, koncertek és előadások színesítik szombaton a Fiumei úti Sírkert harangok napja rendezvényét, este pedig a múzeumok éjszakája programjaihoz kapcsolódik az esemény.

A temető főbejáratától kétóránként induló kisvonatokon szakértő idegenvezetők mutatják be a csoportoknak Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Arany János, Vörösmarty Mihály és a magyar történelem nagyjainak, leghíresebb költőinek, íróinak nyughelyeit. A kultúrtörténeti séták mellett az érdeklődők megtekinthetik a sírkertben található Kegyeleti Múzeum tárlatát is - tájékoztatta az MTI-t közleményben a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.

Az egész napos esemény Levente Péter előadásával kezdődik, ezt követően a Zurgó együttes lép fel népzenei műsorával. Kora délután hirdetik ki annak a kisplasztika pályázatnak az eredményét, amelyre a sírkert történelmi és kulturális értékeit hangsúlyozó munkákat vártak.

Délután Kárászy Szilvia harangjátékára kerül sor, őt Szabó Ádám harmonikás követi a színpadon. Hirtling István színművész Arany János-verseket szaval a költő születésének 195., halálának 130. évfordulója alkalmából, majd Kökény Attila koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A színpadi műsorokat Illényi Katicának és kvartettjének műsora zárja.

Este újra elindul a sírkertet bejáró kisvonat, de már a múzeumok éjszakája rendezvény keretein belül, 22 órakor pedig Cakó Ferenc, a helyszínhez és a hangulathoz illő homokanimációját mutatják be egy óriás kivetítőn.

Az előadás után 22:45-kor egy igazán különleges programmal készül a sírkert: az irodalmi szellemvasút két turnusban várja a vállalkozó kedvű látogatókat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek