Szombaton múzeumok éjszakája Szerbiában

Kilencedik alkalommal szervezik meg Szerbiában a múzeumok éjszakáját szombaton, amikor az ország 65 városban több mint 200 kiállítás várja a látogatókat.

A legtöbb programot Belgrádban szervezik, ugyanakkor a Vajdaság 25 településén alkalmi tárlat is nyílik: Apatinban, Palánkán, Topolyán, Petrőcön, Becsén, Fehértemplomon, Cserevityen, Csúrogon, Tavankúton, Ingyiján, Ürögön, Nagykikindán, Antalfalván, Törökbecsén, Újvidéken, Zomborban, Mitrovicán, Szabadkán, Hódságon, Csernyén, Temerinben, Verbászon, Versecen, Nagybecskereken és Titelen.

A szabadkai városi múzeumban két kiállítás látható május 19-én. Az egyik Szabadka szecesszióját mutatja be, ezúttal nem az építészet, hanem a festészet, a szobrászat, az iparművészet szempontjából. Ezzel egy időben a látogatók az isztriai történelmi múzeum vendégkiállítását láthatják. Az Osztrák-Magyar Monarchia csatahajója című tárlat az elsüllyedt Szent István csatahajó roncsaiból fölszínre került részeket mutatja be egy film kíséretében - írja a Vajdaság Ma hírportál programajánlójában.

A múzeumok éjszakáján még két vendégkiállításra várják a közönséget Szabadkán. Az egyik a 18. és 19.századi japán fametszeteket mutatja be, a másik pedig az újvidéki Vajdasági Múzeum kiállítása A szerencse utazik címmel. Ez utóbbi az üdvözlőlapok történetét mutatja be a vajdasági otthonokban a 20. század elejétől kezdve.

Újvidéken az Aranyalbum tárlaton a második világháború utáni Jugoszlávia vezetője, Joszip Broz Tito és felesége öltözékeit mutatják be. A kiállítás egy nappal a múzeumok éjszakája előtt nyílik meg a Szerb Matica galériájában. Szintén a Duna-parti városban nyílik interaktív kiállítás régi számítógépekből. A horvátországi Fiumébből érkezik Újvidékre a Tenger, kő és város című, a tengert és a tengeri hangulatot megidéző művészeti kiállítás.

A múzeumok szerbiai éjszakáján szombat este hattól éjjel két óráig között várják a közönséget a múzeumok és kiállítóhelyek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek