Hidat vernek a Deseda tó fölé

Hidat vernek a Deseda tó fölé

Félmilliárd forintból - 341 millió forint európai uniós támogatással - hidak, ökoturisztikai útvonal, kilátó, látogatóközpont és esőbeálló épül a Desedán, Magyarország leghosszabb mesterséges tavánál - ismertette a fejlesztési terveket Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere.

A 8 kilométer hosszú Deseda kedvelt horgászparadicsom és üdülőhely, de szeretnénk, hogy országszerte is ismert legyen - hangsúlyozta Szita Károly. Mint mondta, a fejlesztéseket úgy hajtják végre, hogy környezetkímélő módon mutathassák be a természeti értékeket, és megteremtik, illetve bővítik a természetközeli, aktív kikapcsolódás lehetőségeit.

A Vianova Kft. szakemberei hétfő délután kezdték meg a kivitelezést. Daruval a helyére emelték egy híd egyik elemét, amelyet uszállyal szállítottak a helyszínre. Szőke Attila, a cég igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a 41 méter hosszú, 2,6 méter széles híd mellett épül egy nagyobb, 87 méter hosszú híd is, amely a tó keleti oldalán lévő öböl becsatlakozásánál köti össze a két partot.

A polgármester ismertetése szerint a fejlesztési program keretében kiépül egy öko-túraútvonal, amelynek nyomvonala követi a Deseda tó 26 kilométer hosszú partvonalát, így az egész tavat körbe lehet majd sétálni és biciklizni. A strand mögött felépülő látogatóközpont környezetismeret és biológia óráknak, előadásoknak is otthont ad majd, a part egy másik pontján pedig egy négyszintes kilátóból lehet majd megcsodálni a panorámát. A hidak várhatóan már a nyárra, a többi létesítmény az őszre készül el.

A Kaposvár melletti Deseda tavat 1974-ben duzzasztották fel úgy, hogy a Deseda-patakot völgyzáró gáttal elzárták.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek