Élménytábor egy volt szovjet katonai repülőtéren

    Élménytábor egy volt szovjet katonai repülőtéren

    A kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtér titkaiba nyerhetnek betekintést mindazok, akik jelentkeznek a május végén Berekfürdőn, illetve az egykori légi bázison rendezendő táborozásra. "Föld alól felszálló repülőgépeket, rakétasilókat és egyéb légből kapott legendákat nem ígérhetünk, de ha valakit izgatnak a szovjet légierővel és a katonai repüléssel kapcsolatos tudnivalók, azokkal bőven szolgálhatunk" - mondta kedden az MTI-nek Vándor Károly főszervező, a témával évek óta foglalkozó repüléstörténész.

    A tábor ötletgazdájának közlése szerint a május 25-27. között tartandó program résztvevői először elméleti kiképzést kapnak Berekfürdőn A szovjet repülőtér titkai című kiállításon. A tárlaton látható katonai felszerelések, tárgyak és fotók döntően a közeli Kunmadarasról származnak, ahonnan 1991 áprilisában utolsóként repültek el Magyarországról a szovjet hadsereg vadászgépei. Emellett a hangárrá kialakított csarnokban a kalocsai, a kiskunlacházi, a sármelléki és a tököli repülőterekről összegyűjtött repülési relikviák is segíti az illúzió megteremtését.

    Kellő elméleti felkészültség után a gyakorlati képzés következik, amelynek során a volt kunmadarasi katonai légi bázis felépítésével, a kiszolgáló szakágak, az alakulatok körleteivel, a hangártípusokkal és a harcálláspontokkal ismerkednek a résztvevők. Zárásul a tudnivalók birtokában a Pajzs-2012 elnevezésű hadgyakorlaton, a szervezők által előírt, zömmel szellemi erőpróbát igénylő feladatokat kell végrehajtaniuk, és a sikeresen szereplők oklevelet kapnak jutalmul.

    Az egész tábort a katonás rend jellemzi majd, ébresztővel, reggeli tornával. Az ennivalót egy hajdani tiszti étkezdét idéző helyiségben tálalják fel. Szabad programként a táborlakók a berekfürdői gyógyvíz áldásos hatását is élvezhetik, és megízlelhetik a repszeszt, hogy kellően ráhangolódhassanak a repülős dalok tanulására.

    A szovjet katonai repterek titkait bemutató, 18 éven felülieknek ajánlott programra péntekig lehet jelentkezni az info@vpp.hu e-mail címen.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!