Kína már a világ harmadik legkedveltebb turistacélpontja

Kína már a világ harmadik legkedveltebb turistacélpontja

Kína vált a világ harmadik legkedveltebb turistacélpontjává tavaly, és emellett a turizmus legnagyobb küldő országa Ázsiában. Franciaország és az Egyesült Államok után Kínába látogattak el a legtöbben 2011 során, összesen 135 millióan - mondta a hétvégén Sao Csi-vej (Shao Qiwei), a Kínai Idegenforgalmi Hivatal vezetője. A turizmus tavaly már a bruttó hazai termék (GDP) több mint 4 százalékát adta, számol be az MTI.

A leglátogatottabb turistacélpontok listáján az előző évekhez hasonlóan a Nagy Fal, a főváros, Peking, valamint a Csin-dinasztia korából származó, Hszianban (Xi'an) található terrakotta hadsereg foglalta el az első három helyet. A beutazó turisták mellett a külföldre látogató kínaiak száma is töretlenül nő, tavaly már 70,25 millióan utaztak, és ezzel Kína vezeti az idegenforgalmi küldő országok listáját Ázsiában, írja az MTI. A kínaiak legkedveltebb célpontja Thaiföld.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek