Feljelenti a Ryanair a Wizz Airt

Folytatódik a fapados-háború Ferihegyen: a Ryanair feljelenti az EU-nál a Wizz Airt, mivel szerintük nem EU-n belüli a cég tulajdonosa. A Wizz Air hétfőn jelentette be, hogy Debrecenből indít járatokat Londonba, valamint kész átvenni a Malév helyét is a moszkvai útvonalon.

A Ryanair szerint a Wizz Air többségi tulajdonosa Unión kívüli állampolgár, így a vetélytárs megszegi az uniós szabályokat, írja az MTI. Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy eljárást kezdeményeznek a vetélytárs Wizz Air ellen az Európai Bizottságnál. Ha a vád bebizonyosodna, akkor a Wizz Air semmilyen európai uniós városba nem repülhetne.

Fotó: Mark H. Milstein / Northfoto

 A vezérigazgató-helyettes szerint a Wizz Air tulajdonosi piramisának csúcsán Stuart Blackburn áll Máltáról, írja az MTI. Arra az újságírói kérdésre, hogy a 2011 áprilisa óta a Wizz Air-ben igazgatósági tag Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter a tulajdonosi kör tagja-e, a vezérigazgató-helyettes igennel válaszolt, de a tulajdonosi összetételre vonatkozó forrását nem kívánta megnevezni.

A Ryanair azt is bejelentette, hogy egy hónap alatt egymillió eurót költ Magyarországon reklámra. Promócióra 500 ezer eurót, nyomtatott hirdetésekre 250 ezer eurót költenek. Média hirdetésekre 200 ezer eurót szánnak és 50 ezer eurót pedig online hirdetésekre fordítanak.

A Wizz Air hétfőn jelentette be, hogy június 18-tól Debrecenből közvetlen londoni repülőjáratot indít. Kezdetben heti három járat közlekedik majd hétfőn, szerdán és pénteken; a járatok a londoni Luton és Debrecen között oda-vissza közlekednek, az említett napokon vissza is térnek Debrecenbe.

A Gazeta.ru orosz oldal információi szerint a WizzAir már megszerezte a szükséges engedélyeket, hogy a Moszkva-Budapest útvonalon repülhessen, írja az MTI. A légitársaság igen alacsony bevezető áron kezdi a helyettesítést: az első 2500 jegyet darabonként 9 euróért értékesíti.

Ön kinek drukkol?
Ryanair - 44
Wizz Air - 126
Egyiknek sem - 52
Magamnak - 123

Váradi József a Wizz Air vezérigazgatója a napokban elmondta; már kérvényezték a magyar hatóságnál a járatindítási jogokat Tel-Avivba, Kijevbe, Moszkvába és Isztambulba. Addig üzemeltetnék ezeket az útvonalakat - ha megkapják a jogokat -, amíg egy új nemzeti légitársaság igényt nem tart rájuk.

A WizzAir jelenleg 15 bázison üzemel a régióban - ezek: Katowice, Varsó, Gdansk, Poznan és Wroclaw Lengyelországban, Budapest Magyarországon, Szófia Bulgáriában, Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely és Temesvár Romániában, Prága Csehországban, Vilnius Litvániában, Belgrád Szerbiában és Kijev Ukrajnában -, és több mint 220 útvonalat kínál utasainak.

A Ryanair versenytársához hasonlóan rendkívül agresszíven kampányol Magyarországon, különösen a Malév leállása óta. A cég február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, amely az 51. lesz és ahol 5 repülőgép állomásozik majd. Az eredetileg tervezett 36-tal szemben heti 57 járatot indítanak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek