Átverés a világ hét legújabb csodája?

Hatalmas balhé kerekedett egy nemzetközi turisztikai kampány körül, melyben a világ hét legújabb csodáját lehetett megszavazni. Kritikusai szerint a szervező cég többszázezer dollárnyi szponzorpénzt igyekezett kizsarolni a résztvevő országokból, írja az angol Telegraph.

A New7Wonders of Nature nevű verseny zürichi székhelyű szervezője 400 javasolt természeti csoda közül választott ki 28-at, ezekre online vagy fizetős SMS-ben lehetett szavazni. A New7Wonders alapítvány november 11-én hirdette ki a hét győztest, melyek között obskúrus desztinációk is szerepelnek, például a dél-koreai Csedzsu-sziget.

Forrás: Travelo

Kritikusai szerint a győzteseket nem természeti adottságaik miatt választották ki, hanem mert ezek a helyek voltak hajlandóak gigantikus összegeket fizetni – részben az adófizetőik pénzéből – a New7Wonders alapítványnak szponzorációként. A vitatott versenytől az UNESCO, a világ kulturális és természeti örökségeinek megóvásáért küzdő ENSZ-hivatal is elhatárolódott.

A 28-as listában eredetileg szereplő Maldív-szigetek és Indonézia is visszavonta jelentkezését a versenyből, és felháborodásukat fejezték ki a rejtett költségek és a szavazási rendszer miatt. Minden jelöltet „hivatalos támogatóbizottságnak" kellett képviselnie, melytől 199 eurós adminisztrációs díjat kértek a szervezők.

A Maldív-szigetek turisztikai hivatala, mely benevezte a szigeteket, azt állítja, hogy a szervezők később 350 ezer dollárnyi „szponzorációs díjat" követeltek tőlük, valamint további többszázezret egy „világturné" esemény megszervezésére, írja a Telegraph. Emellett a helyi távközlési vállalattól is megpróbáltak egymillió dollárt kérni a kampányban való részvételért, melyet később félmillióra csökkentettek, miután a cég protestált. Noha a Maldív-szigetek visszavonta jelentkezését, nem törölték őket a listáról, ám nem kerültek be a világ hét csodája közé.

Hạ Long-öböl, VietnamFotó: Wikipedia

Hasonlóan problematikus volt Indonézia jelentkezése is, a varánuszoktól hemzsegő Komodo szigetét benevező országtól állítólag tízmillió dolláros szponzorációs díjat követeltek, és 35 milliót egy rendezvény megszervezésére. Az indonéz turisztikai hivatal visszavonta jelentkezését, a New7Wonders pedig új támogatóbizottságot keresett Komodónak, amit meg is találtak: a sziget lett a hét új csoda egyike.

Kritikák érték a szavazási rendszert is, ugyanis nem korlátozták az egy mobiltelefonról leadható szavazatok számát. Így főleg azok az országok győztek, melyek promóciós eseményeket tartottak a szavazás népszerűsítésére. Több mint százmillió szavazat érkezett a jelöltekre, és míg az online szavazás ingyenes volt, mobilról fizetős SMS-ben lehetett szavazni. A tévés tehetségkutató versenyekhez hasonlóan az SMS-ekből befolyó bevétel egy részét a szervező kapta.

Az alapítványt különösebben nem zavarja a botrány, ugyanis máris újabb kampányba kezdtek. Ezúttal a világ legnépszerűbb városait keresik, vélhetően hasonló szponzoros-szavazós módszerrel.

A hét új csoda
Hạ Long-öböl, Vietnam
Iguaçu-vízesés, Brazília
Csedzsu-sziget, Dél-Korea
Komodo sziget, Indonézia
Amazonas, Dél-Amerika
Puerto Princesa, Fülöp-szigetek
Tábla-hegy, Dél-Afrika
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek