Gyógyító érintések Zalakaroson

Zalakaros sikertörténete nem csupán egyedülálló gyógyvízének köszönhető. Az idén 20 éves város csodái minden érzékszervünket kényeztetik, gyógyító érintései testünkön kívül lelkünket is megérintik.


Fél évszázad alatt Zalakaros fürdőkultúrája, gazdag természeti értékei és folyamatos intenzív fejlődése az egészségturizmus egyik főszereplőjévé tette Magyarország egyik legvirágosabb városát. Elsősorban a 2500 méterről feltörő, 96 C fokos gyógyvize, a 27 medencés, 12 hektáros, csupa élményelemmel felvértezett fürdője, valamint a komoly tradícióra épülő balneológiai szolgáltatásai és színes programjai által vált minden korosztály kedvencévé. A várossá válásának 20. évfordulóját idén ünneplő Zalakaros rendkívüli gyógyító ereje és csodái azonban ennél sokkal több forrásból fakadnak:

A hely szellemisége „Harmóniában a természettel és harmóniába önmagaddal" égisze alatt kel életre és kínál valamennyi érzékszervünk számára élményt, melyből erőt meríthetünk, feltöltődhetünk, lelassulhatunk, visszatalálhatunk a természethez és ez által önmagunkhoz!

Az érzékek együtthatói:

Gyógyító érintések

Zalakaros gyógyvízének összetétele – az ásványi anyag és nyomelemek sokfélesége és mennyisége alapján – Európában egyedülálló, mely a ráépülő balneológiai kúracsomaggal ötvözve páratlanul hatékony azok számára, akik speciális problémáikra irányuló kezelést keresnek, vagy azoknak, akik a preventív jelleggel érkeznek. A tradicionális szolgáltatásairól és simogató gyógyvízéről híres fürdőváros 50 év tapasztalatával tiszteleg az egészség előtt.

Fotó: Zalakaros.hu
Galéria: Gyógyító érintések Zalakaroson
(Fotó: Picasa)

Impozáns látvány

A zalai dombok ölelésében elterülő kisváros lenyűgöző természeti környezete szemet gyönyörködtető. Legyen szó a parkerdőről, melynek kilátójából csodás panoráma nyílik a városra, vagy a Kis-Balatonról, ahol a páratlan madárvilág mellett, tavirózsák és tündérrózsák ringatózását csodálhatjuk. Zalakaros legújabb csodája a Termál tó és Ökopart, melynek csillámló vízfelületét egy négy emelet magas kilátótoronyból is megtekinthetjük, de az erdei tanösvényen, séta közben Tőzike tündérrel is találkozhatunk.

Élménnyel teli ízek

Zalakaroson felvonulnak a helyi gasztronómia specialitásai és a nagy múltra visszatekintő tájjellegű ételek, mégpedig a Balatoni régió gondos szakértelmemmel érlelt borainak kíséretében. Az egészségtudatosság jegyében azonban a gyógyászati nyíltnapok és egészséghétvégék reformkonyhája is terítékre kerül, természetesen gondosan szem előtt tartva a gyökereket.

A csend hangja

Hallottad már valaha a csendet? Folyamatos zaj vesz körül bennünket, figyelmünket megosztva párhuzamosan végzünk feladatokat. Az elme számára feldolgozhatatlan, amivel egy nap találkozunk. A csend iránti vágy, a befelé figyelés, a csendkeresés a lelki egészség alapköve. Zalakaros természeti kincsei által megtalálhatjuk csendet és ez által a harmóniát önmagunkkal!

Galéria: Élménnyel teli ízek - ZalakarosFotó: Meszaros Renato

A levegő illata

Érezted már valaha a levegő illatát? Vegyünk egy mély levegőt, mert Zalakaros tüdeje, a domboldalt borító erdő, friss oxigént termel, melytől nem csak a testünk, de lelkünk is feltöltődik!

A hatodik érzék Te magad vagy!

Mikor voltál utoljára az, aki valójában vagy? Ragadd meg a pillanatot, mert Zalakaros általad telik meg élménnyel és Tőled válhat azzá, ami! Fedezd fel a Kis-Balatont, a Zala-Völgyét kerékpáron, vagy segway-en, vagy akár a levegőből! Próbáld ki a vízen járást a termáltavunkon, add át magad az adrenalinnak és próbáld ki a fürdő vadonatúj 400 méteres csúszda parkját, kenuzz a Zala folyón, aztán dőlj hátra és csodáld meg a tétovázó pillanatot, amint elidőzik egy pohár borban és visszatükröződik benne az élet minden csodája! Meríts erőt belőlük és légy Te a hatodik érzék!

További információ:https://zalakaros.hu

Csomagajánlatok


Zalakarosi szálláshelyek speciális, ez alkalomra készített sajánlatokkal készültek.

Ajánlatkéréshez, foglaláshoz kattintson!

Nyereményjáték

A Travelo olvasói közül valaki most wellness hétvégét nyerhet a Hotel Karos Spa++++superior-ba! Válaszoljon helyesen 2017. szeptember 11. éjfélig az alábbi három kérdésre, hogy részt vehessen a sorsoláson!

Tovább a nyereményjéték oldalára.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek