Mátra - Élmény minden évszakban

Az ország egyik legvarázslatosabb turisztikai desztinációja az elmúlt néhány évben, hihetetlen strukturális fejlődésen ment keresztül. Ma már szinte bármely Nyugat-európai térségben megállná a helyét a Mátra, mint kedvelt turistacélpont.

Sokan vannak ma az országban, akiknek gyermekkorukban a Mátra az első számú iskolai vagy családi kirándulóhelye volt. Ráadásul az ide látogatók rendszeresen visszatértek. Azokban az időkben csak maga a természet változott időről-időre, viszont az ember által teremtett körülmények, mintha az idő kerekét erősen lefékezték volna. Erdei túra, csónakázás, csurdítás, piknik. Nagyjából ennyi volt a lehetőség évtizedeken keresztül. Mára azonban jócskán megváltozott a helyzet.

Galéria: Mátra - Élmény minden évszakbanForrás: Travelo

 

Az igazsághoz így az is hozzátartozik, hogy volt honnan feljönni. A fenti minimál-tevékenységek körülményei is hagytak már kívánnivalót maguk után. Az elmúlt években azonban a szavakat végre tettek is követték. Ennek köszönhetően, a magántőke, a települések és nem utolsó sorban a helyi TDM összefogásával sikerült jól megtolni a Mátra szekerét. Sőt, közben a szekér versenyautóvá avanzsált! Tette ezt úgy, hogy közben megmaradt a klasszikus környezet, a kultikus terméskő épületekkel és falakkal együtt.

Az M3-as felől érkezve már az első hegyi település, Mátrafüred érezteti, hogy itt valami nagyon megváltozott. Új kisvasút-végállomás, igényes és stílusos vendéglátóegységek, segway-el cikázó turisták színesítik a kis település központját. A következő állomások, Sástó, Mátraháza még inkább okot adnak a csodálkozásra. Különleges földrajzi pontunk Kékestető, 1014 m magasságával.

Egy új négycsillagos kemping, interaktív tanösvény, volt kőbányára épült szédületes kalandpark, 90 km kerékpáros túraútvonal jelenik meg már a térképen, mely mellett a 600 km jelzett turistaútvonal is vonzó lehet.

Az innen nem messze fekvő Ecsédi tó pedig nem csak búvárparadicsom, hanem extrém High Dive & Catapult-tal is felpörgethetjük adrenalin szintünket. Tovább is léphetünk az európai mércén, hiszen a galyatetői új kilátó bekerült a világ legjobb kilátói közé. Itt létesült nemrégiben egy szintén világszínvonalnak megfelelő turisztikai központ és „Galyán" üzemel a Mátra négycsillagos szállodáinak egyike is. A hegyvidéki wellness szerelmeseinek van miből válogatni! Az ilyen jellegű kényeztetés minden évszakban jólesik, de talán különösen télen, azoknak akik jéggé fagyva érkeznek a szintén európai színvonalú mátraszentistváni vagy kékestetői sípályákról. A négy évszakos célpont nem csupán egy közhely. Új évszak, új színek, új lehetőségek, új rendezvények.

Galéria: Mátra - Élmény minden évszakbanForrás: Travelo

 

A Mátrai Borvidék borai a prémium minőséget képviselik, a gyöngyösi és környékbeli borfesztiválok messze földön népszerűek. Az ország távolabbi borvidékeinek több csúcsborásza is a gyöngyösi főiskolán kezdte a „szakmát" tanulni. Fontos látnivalóink, az Egyházi Kincstár, ami az év múzeuma címet nyerte el 2015. évre, a komoly rekonstrukción átesett Mátra Múzeum, a Ferencesek Műemlékkönyvtára. Az Állatkert oroszlánkölykei és fesztiváljaink is Gyöngyösre csalják a hegyvidékre érkezőket.

Aki már mindezeket személyesen megtapasztalta, elmondhatja, hogy a Mátra maga is egy kincstár, ahol egyre csak gyűlik a családi arany.

További információ:

http://www.gyongyos-matra.hu/

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek