Megnyitott Magyarország legnagyobb dinoszaurusz kiállítása a Veszprémi Állatkertben

A 2016-os év legnagyobb turisztikai szenzációja, a Dinó Park megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Veszprémi Állatkertben. A 2 hektáros területen 30 dinoszaurusz életnagyságú szobrával találkozhatnak az érdeklődők, melyek a mezozoikum idején népesítették be Földünket.

Hosszas előkészületek után május végén került átadásra a Dinó Park a Veszprémi Állatkertben, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes és tartalmas kikapcsolódást nyújt. Célunk, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek az állatvilág kialakulásának kezdetével, a ma élő állatok őseivel. A területre érkezve hatalmas információs táblák fogadják a látogatókat, melyekről megtudhatják, hogy mik is voltak a dinoszauruszok, vagy éppen hogyan keletkeztek csontvázaikból a fosszíliák, továbbá rövid bepillantást nyerhetnek a triász, a jura és a kréta időszakok világába.

A dinoszauruszok misztikus lényeknek tűnhetnek a gyermekek szemében, és még a mai napig sok meglepetést tartogatnak az őslénykutatók számára is. Nem tudjuk például, hogy milyen színűek lehettek, az életmódjukra is csak következtetni lehet, sőt, még az is vita tárgya, hogy mi okozhatta a kréta időszak végén bekövetkezett tömeges kihalásukat.

Galéria: Dinoszaurusz kiállításFotó: Veszprémi Állatkert

Ám az vitathatatlan, hogy minden gyermek imádja őket, akik hamar dinó-szakértőkké válnak, így tehát ők jelentik a Dinó Park célközönségét. Miután sok hasznos információt megtudhattak a kiállított dinókról, várja őket az élmény-foglalkoztató. A legkisebbeknek egy külön sátorban lehetőséget biztosítunk arra, hogy saját elképzeléseiket papírra - vagy éppen dinó figurára - vessék azzal kapcsolatban, hogy vajon milyen színben pompázhattak kedvenceik. Ráadásul a színezéshez és festéshez minden szükséges kelléket biztosítunk, hogy minél szebb és fantáziadúsabb alkotások születhessenek. A fiatalok kipróbálhatják, hogy milyen lehet őslénykutatónak lenni, ugyanis az egyik sátorban egy homokba süllyesztett dinó csontváz várja őket, és a legszerencsésebbek „ásatás" közben akár „kincsekre" is bukkanhatnak. Az ügyes kezű gyerkőcök vésőt és kalapácsot a kezükbe véve gipszből faraghatják ki kedvencük csontvázát, mely összeszerelve szobájuk különleges dísze lehet.

Mivel mindenki számára csábító lehet egy közös fotó az egyik legnépszerűbb őshüllővel, a Tyrannosaurus Rex-szel, így kialakításra került egy olyan rész a Dinó Parkban, ahol rögtön a T. Rex szájába bújhatnak be a látogatók, az egészen kicsik pedig kipróbálhatják, hogy milyen dinoszaurusz háton lovagolni.

Galéria: Dinoszaurusz kiállításFotó: Veszprémi Állatkert

Az elkészült földtörténeti kiállítással együtt a Veszprémi Állatkert immár egész napos programmá nőtte ki magát. A több mint 30 hektáros területen olyan népszerű állatokkal találkozhatnak látogatóink, mint a mókás gyűrűsfarkú makik, a bájos borjúfókák vagy éppen a játékos ázsiai elefántok. A 2015-ben átadott hatalmas Madárröpdében pedig közvetlen közelről csodálhatják meg a színpompás skarlát íbiszeket és chilei flamingókat számos más récefaj társaságában.

A Veszprémi Állatkert Dinó Parkja nyár végéig minden nap várja a látogatókat.

http://www.veszpzoo.hu/

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek