Gyógyuljon a szegedi Aquapolisban

A napfény városában Szegeden, európai színvonalú, a legmagasabb öt csillagos minősítésű Napfényfürdő Aquapolisban korszerű gyógyászat várja az idelátogató gyógyulni vágyókat.

A szegedi Dóra kút 1551m mélyéről feltörő 70 Celsius fokos nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvize kiválóan alkalmas mozgásszervi betegségek és csontritkulás kezelésére.

2010-ben megnyílt gyógyászati részlegünk az ország egész területéről fogadja az OEP által támogatott, illetve külföldi és belföldi vendégek számára is elérhető fürdőgyógyászati és fizioterápiás kezelésekre érkező pácienseket. Szakorvosaink felügyelete mellett vehetők igénybe legmodernebb balneológiai és úgynevezett nem vizes, de a fürdőkúrák jótékony hatásait fokozó fizioterápiás gyógykúráink, melyek együttes alkalmazása pácienseink mielőbbi felépülését segítik elő.

Galéria: Napfényfürdő Aquapolis SzegedFotó: Napfényfürdő Aquapolis Szeged

Lehetőség van nappali kórházas, komplex fürdőgyógyászati ellátások igénybevételére is, mely 10, illetve 15 alkalommal, hétfőtől-péntekig, a délelőtti vagy délutáni időszakban a gyógyfürdő szakorvosa által egyénre szabott kezelésekből álló kúra felvételét jelenti. A gyógykezelések között a páciensek kétágyas, szállodai színvonalú szobákban pihenhetnek nővéri felügyelet mellett.

Kezeléseink közül kiemelendő az egyéni szárazföldi, illetve az általunk bevezetett egyéni víz alatti gyógytorna, melyek során a betegség jellegétől függően a gyógytornász a pácienssel egyénileg foglalkozik, személyre szabott gyakorlatsorral. Rendkívül hatékony a nyaki, -derék és más ízületek McKenzie gyógytornája, illetve a komplex hatású Pannónia függesztőrácsban végzett egyéni gyógytorna, mely ötvözi a hagyományos gyógytorna, masszázs, manuálterápia, stretching és erőfejlesztés elemeit, hatásspektruma rendkívül széleskörű a parézistől a fitneszig terjed.

Gyógyiszap kezeléseink során hévízi iszapot használunk. A szerves és szervetlen anyagokban gazdag iszap hőtároló képességének segítségével méregtelenít, fokozza a vérkeringést, pótolja a hiányzó ásványi anyagokat.

Glisson terápia a súlyfürdő kezelés szárazföldi alternatívája. A nyaki gerincszakasz nyújtására alkalmazzuk, leginkább porckorongbetegségek, cervicobrachialgia és kisízületi arthrosisok esetén.

Galéria: Napfényfürdő Aquapolis SzegedFotó: Napfényfürdő Aquapolis Szeged

A mélyoszcillációs kezelés a pulzáló elektrosztatikus mező által kiváltott, a szövetek mélyébe hatoló oszcilláción alapul. A kezelést a terapeauta speciális kesztyűbe bújtatott kezével vagy kézi applikátor segítségével végzi. Javítja a szövetek anyagcseréjét, segíti a helyi oedemák felszívódását, gyorsítja a nyirokáramlást, fájdalomcsillapító, lazító hatású, javítja a mozgáskészséget.

Nyirokdrenázs, nyirokmasszázs komplex eljárás, mely az egész szervezetre hat. A vér és nyirokkeringést aktivizáló különböző fogásokra épülő speciális szakértelmet igénylő masszázsfajta, mely elsősorban az arc, dekoltázs, mellkas, has, csípő, fenék, lábak területén alkalmazható. Kiknek jó a nyirokmasszázs? Javasolt megelőzés céljából a folyadékegyensúly megtartása érdekében, méregtelenítő, regeneráló kúrák kiegészítéseként, fogyókúrázóknak rugalmasság megtartása érdekében, cellulit (narancsbőr) kialakulásának elkerülésére, immunerősítő, minden pangásos állapotban (oedema, vérömleny), fejfájás, migrén, műtétet, traumát követő hegesedés miatt.

Kinesio Tape, a kineziológiai tapasz az emberi bőrhöz hasonló rugalmas tapasz, amely gyógytornászaink által megfelelően felhelyezve a szervezet öngyógyító, mechanizmusát használja fel különböző problémák esetén. Alkalmazható sportsérülések, mozgásszervi problémák, húzódások esetén. Fájdalmat csillapít, növeli a mozgásterjedelmet, javítja az érintett izom funkcióját, fokozza az ízületi stabilitást.

Napfényfürdő Aquapolis Szeged
Wellness-, Gyógy-, Élmény- és Strandfürdő
6726 Szeged, Torontál tér 1.
Tel.: +36-62/566-488
email: info@napfenyfurdoaquapolis.com
www.napfenyfurdoaquapolis.com

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek