Angliából érkezett a szegedi csupaszpofájú tamarin vőlegénye

Párt kapott a Szegedi Vadasparkban gondozott nőstény csupaszpofájú tamarin, az új hím Angliából érkezett a Tisza-parti városba.

A Szegedi Vadaspark 2012-ben kapcsolódott be az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének fajmegmentési programjába. Kezdetben két hímet – apát és fiát – gondoztak Szegeden, majd az idősebb példány maradt az állatkertben, és mellé választottak tavaly egy nőstényt. Az idős egyed egy betegségben még azelőtt elpusztult, hogy a nőstény tavaly decemberen világra hozta volna utódait.

Azért, hogy az értékes vérvonalat képviselő, és kölykeit a nehézségek ellenére is gondosan és sikerrel felnevelő nőstény ne maradjon egyedül, a program egy új hímet biztosított. Spike az angliai Colchester állatkertjéből érkezett, majd a kötelező karantén lejárta után, össze is ismerkedett jövendőbelijével, akivel láthatóan jól érzik magukat.

Az ifjú párForrás: Szegedi Vadaspark / Készítette: Endrédi Lajos

A csupaszpofájú tamarin a Szegedi Vadaspark egyik legnagyobb kuriózuma, a világ állatkertjeiben mindössze 177 egyedet nevelnek a nemzetközi adatbázis szerint, a faj Magyarországon csak Szegeden látható. A többi karmosmajomhoz hasonlóan a 430-480 grammos tömegű, 20-28 centi testhosszú csupaszpofájú tamarin is főleg az esőerdők lombkoronájában él, kisebb csapatokban, amiket egy domináns nőstény vezet. A csapat többi tagja alárendelt, nem szaporodó nőstényekből, hímekből és utódaikból áll.

A csupaszpofájú tamarinoknál – ahogy más karmosmajmoknál is – a hímeknek fontos a szerepe az utódnevelésben, ők azok, akik a legtöbbet hordják, védik a kicsinyeket. Ennek egyik oka, hogy a szülőkhöz viszonyítva nagy méretűek a kölykök, ezért nem tudja az anya ellátni őket egyedül. Nemcsak az apa, hanem az idősebb testvérek is besegítenek, beletanulva az utódnevelésbe.

Spike, az Angliából érkezett hímForrás: Szegedi Vadaspark / Készítette: Endrédi Lajos

A latin nevének megfelelően kétszínű, elől fehér, hátul barnás szőrű karmosmajom elsősorban pókokkal és rovarokkal, gyümölcsökkel és a fák nedvével táplálkozik. Ez utóbbi takarmány kiváltására Szegeden kísérleteztek ki egy keveréket, ami rizslisztet, tejport és különféle tápszereket tartalmaz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek