Vörös kis pandák születtek a Nyíregyházi Állatparkban!

Ritkán lehet annál aranyosabb állatkát látni, mint a vörös macskamedve, illetve kis panda néven is ismert faj kicsinye. Na jó, talán a csíkos tapírbébik  még elcsaklizhatják az első helyet. De a Nyíregyházi Állatpark jelenleg 9 hetes panda ikerpárja még így is igazi szenzációnak számít!

A nyíregyházi kis panda tenyészpár 4 éve él együtt, Ting-ting Pozsonyból, míg Szecsuán a Dublin Zoo-ból érkezett a Nyíregyházi Állatparkba az Európai Fajmegőrzési Program keretében. Kölykeik, a két egészséges nőstény 610 grammos és 720 grammos jelenleg, ivarérett korukban pedig 4-6 kilogrammosok lesznek.

A kölykök szürke bundával látták meg a napvilágot s az első hetekben teljesen magatehetetlenek voltak, a szemük is csukva volt. Ebben az időszakban az anya állat szinte egész nap a kicsinyeivel volt, most már azonban csak a szoptatáskor keresi fel őket - írta közleményében a Sóstó ZOO-Nyíregyházi Állatpark.

Forrás: sostozoo.hu

A vörös bundás kölykök rekord gyorsasággal növekednek s már szüleik miniatűr másai. Egyre érdeklődőbbek a külvilág iránt is, így a szerencsésebb látogatók hamarosan megtekinthetik a ritka kis panda ikreket, addig pedig a fotókon keresztül bájolják el az állatszeretőket.

Forrás: sostozoo.hu

A vörös macskamedvék (Ailurus fulgens) a Himalája, illetve Észak-Burma magashegyi erdeiben valamint Szecsuán nyugati felén és Jünnanban élnek 2000-4800 méteres magasságban. Bundájukat hosszú, durva fedőszőrök, az alatt pedig tömött aljszőrzet alkotja, mely melegen és szárazon tartja őket a hideg és nedves környezetben. Bozontos, hosszú farkukat, fejpárnának vagy takarónak is használják.

Forrás: sostozoo.hu

A vörös macskamedve név az állatok medvére emlékeztető külsejére utal, ráadásul ugyanolyan jól másznak fára - félig behúzható karmaik segítségével - mint a macskák Táplálékuk azonban jórészt bambuszból áll, alkalmanként azonban előszeretettel fogyasztanak tojást, rovarokat, madárfiókát és kisemlősöket is. A mellső végtagjukon hat ujjuk van. A hatodik ujj a csuklócsont megnagyobbodása, amely szembefordítható a többivel, így könnyedén le tudják szakítani a bambuszhajtásokat.

A nap bármely szakában aktívak lehetnek, de főleg alkonyatkor járnak táplálék után. Átlagosan a napnak csupán az 56% töltik ébren, ami feltehetően az alacsony energiatartalmú táplálékhoz való alkalmazkodás miatt alakult ki. Jelenleg alig 10.000 egyed él vadon, számuk az utolsó 50 évben körülbelül 40%-kal csökkent, elsősorban az élőhely elvesztése, illetve az orvvadászat miatt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek