Bébikrokodilok pezsegnek a Szegedi Vadasparkban

Idén is számos újszülött érkezésének örülhetettek az állatparkban, amelyek talán kevesebb figyelmet kaptak az év szenzációinak, az elefántoknak az érkezésével.

Itt van például a két kiskrokodil, Bobó és Barbi, a Vadaspark tompaorrú krokodil párjának legújabb utódjai. A pár már gyakorlott szülőnek számít, hiszen 2012 óta élnek együtt a Vadasparkban, és már ötödik alkalommal raktak tojást. Első két alkalommal emberi segítséggel keltek ki a fiókák, majd a faj nemzetközi programjának vezetője, miután személyesen tekintette a helyüket, azt javasolta, próbálják meg benn hagyni a tojásokat. A Vadaspark gondozói úgy alakították ki tehát a krokodilházat, hogy elegendő meleg és alomanyag álljon a krokodil anya rendelkezésére, hogy kialakítsa a fészkét, amelyben le is rakta a tojásokat. 

A két miniatűr krokodilt szüleik hevesen védelmezikForrás: Lajos Endredi/Lajos Endredi

Idén is így történt, olvastuk a Vadaspark honlapján. Végül két krokodilfiókát vett észre a gondozójuk a medencében, ahol a szüleik hevesen védelmezik őket. A krokodilokra ugyanis – szemben minden más hüllővel – jellemző az utódok gondozása, védelme. A kicsik 1-2 éves korukig élvezik a védelmet, amire szükségük is van, hiszen kis méretük miatt védtelenek több rájuk pályázó ragadozóktól. Az ideiek mellett a tavalyi három, már nem annyira kicsi krokodil fiókát is megtekintetik a látogatók üvegablakon keresztül.

A kis krokodilokat egy hét elteltével kezdik etetni rovarokkal, majd egy-két hónap után halakat is kapnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek