A vándorsólyom lesz a 2018-as év madara

    A vándorsólyom lesz a 2018-as év madara

    A korábbi években mindig szavazással választották ki az Év madarát, az idei madarának tavaly például a tengelicet választották. És talán sok természetkedvelőnek fel is tűnt, hogy idén nyáron elmaradt a szokásos, egy hónapig tartó internetes voksolás a következő év madaráról. Ennek azonban csak az az oka, hogy húsz év után idén fészkelő fajként tért vissza hazánkba a vándorsólyom. Ezért az MME szakmai stáb javaslatára az Elnökség úgy döntött, hogy 2018 év madara ez a faj legyen - írja oldalán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

    Forrás: Travelo

    A vándorsólyom ugyanis a múlt században fészkelőfajként eltűnt Magyarországról, csak 1997-ben költött újra a Pilisben. Azóta növekszik a költőpárok száma középhegységeink sziklafalain és felhagyott kőbányáiban. Nyugat-Európában városi környezetben is költ, de már nálunk is meg lehet figyelni tornyokon éjszakázó példányait, akár Budapesten is.

    A vándorsólymot tartják a leggyorsabb madárnak, hihetetlen gyorsan csapnak le zsákmányukra. Nagy magasságból zuhanórepüléssel közelíti meg prédáját, melyet rendszerint már a levegőben elkap vagy pedig egy erős rúgással leterít a földre. Tápláléka szinte kizárólag madarakból áll, elsősorban galambokból.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!