Hamarosan indul a tihanyi ürgemozi!

    Hamarosan indul a tihanyi ürgemozi!

     A Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazi különlegességet indít el hamarosan: júniustól élőben mozizhatnak az ürgerajongók Tihanyban – írja a Hírbalaton portál.

    A tihanyi Belső-tó partján bekamerázták az ürgék lakóhelyét, és a kamerák segítségével bepillantást nyerhetünk az állatkák életébe. A közönségbarát kezdeményezés keretében négy speciális kamerát helyeztek ki, és az érdeklődők választhatnak, melyik kamera adását követik.

    Kukucs! Ürge a mezőn Fotó: Jasper Nance / Flickr.comForrás: Travelo

     A Nemzeti Park képviselőinek elmondása szerint az ürgék eddig is népszerűek voltak, és sokan látogattak ide miattuk. Emiatt az ürgék annyira megszokták az emberek jelenlétét, hogy bátran mutatkoznak előttük a mezőn. Kétezerre egyébként majdnem teljesen kihalt az ürgekolónia a Tihanyi-félszigeten, ezért a Nemzeti Park kétszázhúsz egyed betelepítésével mentette meg a balatoni ürgéket. A telepítés olyan jól sikerült, hogy az immár több ezer tagot számláló kolóniából máshová is tudtak költöztetni a Nemzeti Park dolgozói. A fokozottan védett állatkák nagy kedvvel bővítik lakóhelyüket; alagútrendszerük gyakorlatilag az egész tó környékét behálózza.

    A kamerák képei három kivetítőn lesznek majd láthatók: kettőt a Belső-tónál, egyet a Levendula látogatóközpontban helyeznek el. A kivetítők mellett sok érdekességet is olvashatunk majd az állatokról, a gyerekek pedig foglalkoztatófüzet is kapnak. Az uniós forrásból kiépített kamerarendszer éjjel-nappal nyomon követi az ürgék életét.

    A rendszert jelenleg már tesztelik, és reményeik szerint a szezonra tökéletesen működőképes lesz. Ha nyáron Tihanyban jár, derítse ki azt is, hogyan étkeznek a szerzetesek, és hogy milyen lett a felújított római őrtorony.

     

    Újabb cikkünk ebben atémában:

     

    Már levendulaillat lengedez Tihanyban: szedésre fel! - 2017.06.13.
    A Levendula-heteken lesz levendulás-tűzhányós geotúra és népi hangszerekkel ismerkedés is.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!