Ingyen mehetnek a fővárosi állatkertbe az ötéves gyerekek

Legalábbis május 26-án, amikor ötödik születésnapját ünnepli majd az állatkerti Nagyszikla belsejében működő Varázshegy, ezért aztán a meglepetés programokon túl a 2012-ben született gyerekeket ingyenes belépéssel várják.

Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert

 A születésnapon testközelből lehet majd ismerkedni állatokkal, a szervezők készülnek majd játékos foglalkozásokkal és arcfestéssel, de bemutatják azt is, hogyan készült az öt éve üzemelő Varázshegy. Az Állatkert alkotásra is biztatja a születésnapi rendezvényen részt vevő gyerekeket. Aki ugyanis lerajzolja kedvenc varázshegyi állatát (ezt helyben is meg lehet tenni, de be lehet hozni az otthon, óvodában vagy iskolában készített rajzot is), annak alkotását egyből ki is állítják a Varázshegy előterében, illetve a Darwin-labornál.

A Varázshegy programjai mellett persze az Állatkert többi bemutatóhelye is várja az érdeklődőket. A kert szinte minden részén cseperedő kisállatokat, kölyköket és fiókákat lehet majd látni. A zsiráfoknál három borjú, az indiai antilopoknál egy borjú, a cebui disznóknál két malac, a zebráknál egy csikó, az ázsiai vadkutyáknál hat kölyök, a gyűrűsfarkú makiknál három kölyök, a pingvineknél két fióka, a koronásgalamboknál pedig további egy fióka látható, de szaporulat volt a szakállas agámáknál és a vitorlás gekkóknál is. Érdemes megnézni a tavaly ősszel született sörényes hangyászt és a két és fél éves orangután kölyköket is.

Fotó: Bagosi Zoltán / Fővárosi Növény- és Állatkert

 Mindezen túl május 26-án, pénteken látványetetések, állatfoglalkoztató tréningek és állatbemutatók is várják a látogatókat. Azok a gyermekek pedig, akik a 2012-es esztendőben, tehát a Varázshegy megnyitásának évében születtek, ezen a napon díjmentesen léphetnek be az Állatkertbe.

Mi van a Nagyszikla belsejében?
Maga a Varázshegy, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykert 1912-ben épült, 34 méter magas Nagysziklájának belső terében 2010 és 2012 között alakítottak ki. A több mint tizenhat tematikus bemutatóhelyből álló, háromezer négyzetmétert meghaladó hasznos alapterületen elhelyezkedő varázshegyi bemutatókban számos különleges állatfaj (tengeri állatok, csupasz turkáló, gundi, államalkotó rovarok, egzotikus ízeltlábúak stb.) kerül bemutatásra, de akad benne térhatású mozi, életnagyságú ámbráscet modell, sőt még időgép szimulátor is.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek