Hófehér tevecsikó született Nyíregyházán

    Hófehér tevecsikó született Nyíregyházán

    Újabb fehér teve született kedden a Nyíregyházi Állatparkban, két héten belül ez már a második, különleges színnel világra jött tevecsikó. A legifjabb, Zsigmond névre keresztelt csődör tizenkét hónapnyi vemhesség után született meg és lett tagja az ország legnépesebb, tizenöt tagot számláló tevecsapatának - olvasható az állatkert Facebook-oldalán.

    Fotó: Nyíregyházi Állatpark / Facebook

     Zsigmond a két héttel korábban született hímivarú testvéréhez hasonlóan vakító fehér bundával jött a világra. A tevecsikó ideje nagy részét még az anyja mellett tölti, de már ismerkedik otthonával, az Ázsia élővilágát bemutató kifutórendszerrel, valamint a csapat többi tagjával. A jelenleg harminc kilogramm súlyú állat hosszú, vékony lábaival és aprócska púpjaival egyelőre jóval elmarad a felnőttek méretétől, ám ha megnő, testtömege elérheti majd az ötszáz kilogrammot.

    Az Ázsia sivatagos részein őshonos, nagyobbrészt már háziasított állatfaj kiválóan alkalmazkodott élőhelye szélsőséges időjárási körülményeihez, kitűnően viseli a forróságot és a fagyot, illetve víz- és táplálékhiányt is. A közhiedelemmel ellentétben a baktriánnak is hívott tevefaj púpjaiban nem vizet, hanem zsírt raktároz, amelyből energiát képes nyerni hosszú vándorlásai alatt. A kis csikónak egyelőre nincsenek púpjai, de ahogy elkezdi raktározni a zsírt, hamarosan púpjai is látszódnak majd.

    Fotó: Nyíregyházi Állatpark / Facebook
    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!