Nyáron az állatkerti Nagy-tó partján ülve hallgathat koncerteket

Júliusban és augusztusban szerda esténként ismét nyáresti koncertekkel készül a Fővárosi Állat- és Növénykert. A Zenés Állatkerti Esték koncertsorozat hét előadása mellett egy jótékonysági meglepetéskoncertre is lehet számítani.

 

Tizenhatodik évadjához érkezett a Zenés Állatkerti Esték. A koncertek minden alkalommal 20 óra 30 perckor kezdődnek, de az előadásokra érkező közönség előtt már 19 órakor megnyílnak a kapuk, így egy esti sétát is lehet tenni az Állatkertben. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. Jegyeket május 4-től az Állatkert pénztáraiban és a Jegymesternél lehet váltani 3700 forintos egységáron.

A Zenés Állatkerti Esték hét koncertjén felül az idén 25. születésnapját ünneplő Állatkerti Alapítvány egy külön jótékonysági koncertet is szervez augusztus 23-án, szintén este fél kilenctől a Főkapu téren. A fellépők neveit még titkolják, de Rakonczai Viktor és Orbán Tamás például erre az alkalomra egy külön dalt írt.

A koncertre a belépőjegyek az Alapítványnak tett adományként válthatók meg 3700 forintos áron, a főbejárat melletti alapítványi irodában kiemelt támogatói jegyek is kaphatók 10 000 forintért. A kiemelt támogatók az előadást VIP-ülőhelyekről élvezhetik, és meghívást kapnak a koncertet követő állófogadásra is - olvasható a Fővárosi Állatkert közleményében.

Nyáresti koncertek az Állatkertben

- július 5. 20:30 – Kern András (vendég: Hernádi Judit és Heilig Gábor) – Lövölde tér (esőnap július 6-án, csütörtökön); a koncert helyszíne a Főkapu tér lesz;

- július 12. 20:30 – Budapest Klezmer Band (vendég: Tompos Kátya – Örömteli klezmer (esőnap július 13-án, csütörtökön); a koncert helyszíne a Főkapu tér lesz;

- július 19. 20:30 – Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra (koncert és táncbemutató) – Aki él és mozog, az szvinget jár (esőnap július 20-án, csütörtökön); a koncert helyszíne a Főkapu tér partja lesz;

- július 26. 20:30 – Sárik Péter Trió (vendég: Falusi Mariann, Berki Tamás, Szőke Nikoletta) – Jazz-kívánságműsor különkiadás (esőnap július 27-én, csütörtökön); a koncert helyszíne a Nagy-tó partja lesz;

- augusztus 2. 20:30 – Geszti (vendég: Széles Iza) (esőnap augusztus 3-án, csütörtökön); a koncert helyszíne a Főkapu tér lesz;

- augusztus 9. 20:30 – Papajazz (vendég: Malek Andrea, Szolnoki Péter) (esőnap augusztus 10-én, csütörtökön); a koncert helyszíne a Nagy-tó partja lesz;

- augusztus 16. 20:30 – Budapest Bár (esőnap augusztus 17-én, csütörtökön); a koncert helyszíne a Főkapu tér lesz

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek