Indiai sül született a Nyíregyházi Állatparkban

Indiai sül született a Nyíregyházi Állatparkban

 Indiai sül (Hystrix indica) született a Nyíregyházi Állatparkban – írja az MTI. A kölyköt már láthatják az állatpark látogatói: remek indok ez arra, hogy a januárban született három fehér kisoroszlánon kívül mást is megnézzük Nyíregyházán.

A sül másik érdekes szokása, hogy éjszakai életmódot folytat, de nem próbál észrevétlen maradni, inkább hangosan csörtetFotó: Nyíregyházi Állatpark / Facebook

 A kis sül százöt napnyi vemhesség után, szőrös-sörtés bundával jött a világra két héttel ezelőtt. Tüskéi a születéskor még nagyon puhák voltak, de néhány óra után megkeményedtek. Az újszülött kölyök súlya körülbelül háromszáz gramm volt, szilárd takarmánnyal és tizenkilenc hetes koráig még anyatejjel is táplálkozik.

A parkban élő három ivarérett állat és a kölyök éjszakai életmódot folytat. Mivel látásuk nem túl jó, szaglásukra hagyatkoznak, gumók, gyökerek, lehullott gyümölcsök és bogyók után kutatnak. Mint minden rágcsálónak, ennek a fajnak is egész életében nőnek a fogai. Annak érdekében, hogy rövidre koptassák, ágakat és csontokat is rágnak.

Az indiai sül akár húsz évig is élhetFotó: Nyíregyházi Állatpark / Facebook

 Az Ázsia távol-keleti részén és a Közel-Keleten élő állat legfeltűnőbb sajátossága a test hát- és felső oldalát borító fekete-fehér tüskék sokasága. Ezek igen hatásosak támadás esetén, ha az állat veszélyben érzi magát, tüskéit felmereszti és hangosan zörgeti. A jellegzetes figyelmeztető, csörgő hangot az állat farkán lévő üreges tüskevégződések keltik. A hatalmas – olykor negyvenöt centiméter hosszúságú – tüskékkel komoly sérüléseket tudnak okozni ellenségeiknek.

Újabb cikkünk ebben a témában:


Anyja hátáról szemlélődik a legújabb kismaki Nyíregyházán - 2017.05.23.
Az új bébivel nyolcra nőtt a makicsapat tagjainak száma.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek