A hírt Veprik Róbert igazgató közölte az MTI-vel.

A Kárpátokban és az Alpokban őshonos rágcsáló egyedeit tavaly tavasz óta gondozzák a szegedi állatkertben. A ritka és veszélyeztetett tarvarjakkal közös kifutóba került csapat belakta a területet, kiterjedt üregrendszert ástak maguknak, ahol átteleltek.

A gondozók június közepén vették észre, hogy az elmúlt hónapokban bővült a csapat, egy mormotakölyök jelent meg szüleivel az egyik üreg szájában. A kicsi azóta egyre többet merészkedik elő, főként a délután órákban. Bár a Fővárosi Állat- és Növénykertben az 1960-as években neveltek már alpesi (havasi) mormotákat, a feljegyzések szerint ez az első alkalom, hogy Magyarországon sikerült szaporítani a fajt.

Az alpesi vagy havasi mormota a mókusfélék közé tartozó rágcsáló, a család névadóján kívül az ürgék és a prérikutyák rokona. Viszonylag nagy méretű, kifejlett egyedei akár 8 kilogramm súlyúak és 70 centiméter hosszúak is lehetnek. Az erdőhatár felett élnek, a havasi legelőkön keresik táplálékukat. A lágyszárú növények friss hajtásait, leveleit, terméseket, éretlen gyümölcsöket esznek.

Kiterjedt és mélyre hatoló járatrendszereket építenek, telente általában a melegebb, déli fekvésű hegyoldalakon. A telelőkamrát fűszálakkal bélelik ki, de élelmet nem halmoznak föl, építenek viszont "illemhelyet", ahova féléves téli álmuk során 3-4 hetente felkelve ellátogatnak. A téli álom során az állat testhőmérséklete 36-37-ről 6-8 fokra csökken, anyagcseréje teljesen lelassul, a nyáron fölhalmozott zsírkészletet használja föl.

A történelmi Magyarországon, a Kárpátokban hajdan elterjedt volt, ám idővel szinte mindenhonnan kipusztították a Szörényi-havasok és a Magas-Tátra kivételével. Szlovákiában, Szlovéniában és Romániában is a vissza- és áttelepítésével próbálkoznak, hogy gyarapodjon az állományuk. Az Alpokban még viszonylag gyakori fajnak számít.