Megjelent az első fekete gólya a Gemenci erdőben

Megérkezett az első fekete gólya Afrikából a Gemenci erdőbe. A Gemenc Zrt. szakemberei ahogy ezt meglátták, elindították a webkamerákat, így most már bárki nyomon követheti a neten a fokozottan védett madarak életét.

Idén – ahogy az elmúlt két évben is – hamarabb jelentek meg az általában március közepén érkező fekete gólyák. A most megérkezett példányt 1999-ben gyűrűzték Bogyiszló környékén, a jelenlegi fészektől nem messze. 2000 januárjában Izraelben azonosították a gyűrűje alapján a madarat, majd kilenc évvel később szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. Ez a madár 2013-óta erre a bekamerázott fészekre érkezik meg, ami azt jelenti, hogy a születési helyétől, tehát attól a fészektől, ahol kikelt a tojásból, körülbelül 5 km távolságra fészkel - olvasható a Gemenc Zrt. közleményében.

Fotó: Gemenc Zrt.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át. Hazánkban a legtöbb fekete gólyapár a Sió csatorna torkolata és a déli országhatár közötti, Duna-menti védett erdőterületen fészkel kora tavasztól késő őszig. A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.

A Gemenc Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi munkájában jelentős gyakorlati segítséget nyújt a webkamerával dokumentált fekete gólyapár megfigyelése, amelyet ezen az oldalon követhet élőben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek