Sakálok bukkantak fel a Budapest környéki erdőkben

A Buda környéki erdőkben pár évvel ezelőtt találkoztak először magányos aranysakálokkal a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei, de kiderült, hogy az őshonos állatfaj ismét megjelent a főváros környéki erdőkben is.

Az aranysakál az 1800-as évek végén szorult ki Magyarországról, az ezt követő időkben mindössze két észlelést dokumentáltak: egyet 1937-ben, a másikat 1942-ben. A rókával vagy a farkassal ellentétben a közvélemény is ezért ismeri kevéssé a sokszor csupán nádi farkasként (toportyán) vagy kis farkasként emlegetett aranysakált.

Fotó: Vajda Bertalan/Pilisi Parkerdő Zrt.

Eltűnése a vizes élőhelyek megfogyatkozásával és a 20. század második harmadáig uralkodó, a ragadozó fajok irtására való törekvéssel magyarázható. Életképes állományai akkor csak a Balkánon, főképp Görögországban és Bulgáriában maradtak fenn. Innen, déli irányból, a volt jugoszláv államokon keresztül érte el hosszú évek alatt újra Magyarországot, majd a '90-es évektől fogva Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyéből terjedt tovább. 2016-ra már százas nagyságrendű állománnyal van jelen a főváros környéki erdőkben.

"Megjelenésében leginkább a rókára hasonlít, csupán színben és méretben adódhatnak különbségek. Elnyújtott üvöltéssel, vagy rövid, jellegzetes vonyító és üvöltő hangokkal kommunikál, melyet általában napnyugta után egy órával hallhatunk. Elsősorban a kisemlősöket, a mezei egereket és a pockokat kedveli. Azonban olykor a csülkös állományra, őzre, dámszarvasra, vaddisznóra is szemet vethet. Személy szerint, magánemberként és vadbiológusként is örvendetesnek tartom a visszatérését: én az aranysakálokkal vagyok!" – idézi a Pilisi Parkerdő közleménye Dr. Heltai Miklós vadbiológust, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudomány Kar Vadvilág Megőrzési Intézetének igazgatóhelyettesét.

A csúcsragadozók ugyanis fontos fenntartói az erdei ökoszisztéma egyensúlyának. Amikor
egy-egy őshonos állat vagy növény eltűnik a rendszerből, ez az egyensúly megbillenhet. Az aranysakálok megtelepedésének folyamatát üdvözölni kell, mert ezáltal az erdei ökoszisztéma sokfélesége gazdagodik, illetve a sakál megjelenése hozzájárul az erdő önszabályozó folyamatainak javulásához is.

Fotó: Vajda Bertalan/Pilisi Parkerdő Zrt.

A Budakeszi Vadaspark látogatói is megismerkedhetnek Mucival, a négyéves szuka aranysakállal, amely gondozójával együtt tréningek és látványetetések keretében mutatja meg, hogyan élnek az aranysakálok.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek