Nem tudunk betelni a pandabébikkel, reméljük önök sem

    Nem tudunk betelni a pandabébikkel, reméljük önök sem.

    Olyan aranyos képeket kaptunk a NatGeo Wild tévécsatorna sajtóközleménye mellé a Pi Feng-hszia Nemzeti Park újszülött pandáiról, hogy akkor is megmutatnánk önöknek, ha semmi kapcsolódó hírt nem küldtek volna mellé. Most nézzék:

    Galéria: Óriáspandák KínábanFOX International Channels

     Egyébként persze küldtek hírt is, ami így szól:

    „A pandák egykor nagy számban éltek Peking és a Himalája között, sok ezer négyzetkilométernyi területen. Az ember terjeszkedése és élőhelyeik pusztulása következtében azonban ma a kihalás veszélye fenyegeti őket. Elterjedésük bambuszerdő-maradványfoltokra korlátozódik Nyugat-Kína távoli vidékein, és már csak alig 1600 példány él már csak szabadon belőlük. Kínában ezért minden idők egyik legnagyobb szabású természetvédelmi programjába fogtak.

    A Pi Feng-hszia Nemzeti Park a pandavédelem kínai központjává nőtte ki magát, ahol elkötelezett állatgondozók sokasága dolgozik a pandák szaporodásának elősegítésén, a bocsok egészséges felnevelésén és a pandák természetbe való visszaszoktatásán.

    A nőstény pandák egy évben mindössze két napig fogamzóképesek, így ezen rövid idő alatt kell a pároztatást sikerre vinni. A pandáknak gyakran születnek ikreik, az anya azonban általában kiválasztja magának az erősebbiket, mert nem tud egyszerre mindkét kölyökről gondoskodni. A gyengébb tehát ritkán marad életben, a pandaközpontbanazonban minden élet számít.

    Galéria: Óriáspandák KínábanFOX International Channels

     A gondozók ezért megosztják a szülői feladatokat az anyaállattal, és közösen gondoskodnak a születéskor mindössze 90 grammos kicsinyekről. A munkamegosztás azonban nem zajlik egyszerűen, a gondozók ugyanis kétnaponta kicserélik az ikreket a pandák kifutójában, hogy az anya felváltva táplálhassa mindkét kölykét. Majd héthónapos korukban a kölykök a pandaóvodába kerülnek, ahol teljeskörű gondoskodás mellett felkészítik őket a felnőtt életre a vadonban.

    A pandatelep és pandaóvoda mára turistalátványossággá vált. A látogatók elől lezárt területeken mindeközben azonban komoly és összehangolt munka folyik. A NatGeo Wild Óriáspandák című filmje most a „kulisszák" mögé pillant be, és lenyűgöző, korábban nem látott képsorokon mutatja be a pandák életét a központban, a bocsok fogantatásától kezdve egészen a természetbe való visszaszoktatásig.

    Az Óriáspandák című filmet szeptember 13-án 20 órakor látható a NatGeo Wild műsorán."

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!