Jól érezte magát tevetársai között a veszprémi tevecsikó

    Jól érezte magát tevetársai között a veszprémi tevecsikó

    Jól fogadta tevetársait Félix, a májusban született veszprémi tevecsikó, akit állatgondozó táplál születése óta. A tevecsikót kedden az állatkert kifutójában ismertették össze gondozói a csapattal.

    Ő itt Félix Fotó: Veszprémi ÁllatkertForrás: Travelo

     Az állatkert igazgatója az MTI-nek elmondta: gondozói látják el a tevét, miután anyja, születését követően elutasította. Török László hozzátette: a tevecsődör minden nap egyre több időt tölt majd öt társa között. A több héten át tartó beszoktatás eredménye remélhetőleg az lesz, hogy a kis teve a csapat aktív tagja lesz. Az állatkert igazgatója szerint a jelek bíztatóak, úgy tűnik, hogy társai barátsággal fogadják Félixet, aki egy kis biztatás után maga is örömmel közeledett feléjük. Köztük az anyaállaton kívül ott van Füzike és Fanni, a testvérei.

    Török László elmondta: az állatvilágban néha megesik, hogy az anya nem táplálja az utódját, ekkor nagy szerepük van az állatkertek gondozóinak, akik tápszerrel etetik az állatokat. Félix is három óránként eszik, de már a tápszer mellett szénát, sárgarépát, almát kap, sőt háztartási kekszet is, ami a kedvenc jutalomfalatja – tette hozzá az igazgató. Török László hangsúlyozta: minden utódállat nevelése nagy kihívás a gondozóknak, Félix például rendkívül akaratos, életrevaló tevecsikó. Az igazgató bízik benne, hogy egy hónap múlva már nem is lesz észrevehető, hogy Félixet ember táplálta élete első időszakában.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!