Németországban lassan havat sem kell hányni, az okos utak megoldják

Köln közelében megnyitották Németország első napelemes útját, amely amellett, hogy elolvasztja a jeget, áramot termel és elnyeli a zajt.

 

AutóútForrás: shutterstock / Készítette: josefkubes

A kísérleti, 90 m-es útszakaszt összesen 150 napelem fedi. Építője három állami kutatóintézettel együttműködve hozott létre olyan elemeket, amelyek teherautók terhelését is elbírják, átengedik a fényt és nem csúszik. Csak ez a kis, 200 m2-es szakasz évi 16 ezer kW óra áramot tud termelni, amely felér egy négytagú család éves fogyasztásával. Gondoskodtak a biztonságról is: a modulok feszültsége csak 30 Volt, ami sem emberre, sem állatra nem veszélyes.

A fejlesztők egyik különösen nehéz feladata volt csúszásmentessé és az időjárási szélsőségeknek ellenállóvá tenni a felületet. Ezt végül „dombok" és "völgyek" kialakításával oldották meg: a dombokat a különösen kemény korunddal vonták be, az út szerkezete így lehetővé teszi, hogy a víz lemossa a szennyeződéseket és megakadályozza, hogy a nagy esőben kormányozhatatlanná váljanak az autók.

A szakemberek szerint a német úthálózatot (nem számítva az autópályákat) napelemekkel beborítva 20 millió elektromos járművet lehetne indukciós árammal, menet közben vagy a parkolókban tölteni - írja  a Piac Profit.

Az ilyen utak építésének (nyilván rendkívül magas) költségét az illetékesek nem árulták el. Egyébként ilyen utat elsőnek Hollandiában építettek, de már létezik a technológia Kínában, terveznek napelemes utakat Los Angelesben és a Szilikon-völgyben is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek