Műkincsekkel csábítja vissza Egyiptom a turistákat

    A kairói reptér december 7-én nyitotta meg új múzeumát, mely a turizmus növeléséhez járul hozzá. A múzeumban összesen 39 műkincset lehet megtekinteni, melyek között világhírű darabokra is lelhetünk.

     

    A reptér 3-as termináljában megnyíló új intézménybe az Egyiptomi Múzeumból érkeztek fáraókori, a Kopt Múzeumból keresztény, az Iszlám Művészetek Múzeumából pedig régi muszlim kincsek, írja a turizmusonline.hu. Többek között az Ülő írnok szobra is megtekinthető.

    Fotó: Wikimedia Commons


    A cél a turizmus élénkítése, és az, hogy azok is megcsodálhassák a műkincseket biztosító három világhírű múzeum anyagát, akik kairói átszállással utaznak a Vörös-tengerhez.

    A 2011-ben még 14,7 millió idelátogató turistát számoltak, azonban idén 10 millióra esett vissza ez a szám. A gyengélkedő idegenforgalmat jópár csapás érte az idén. A legutóbbi az orosz utasszállító katasztrófája volt a Sínai-félszigeten, október végén. Azóta több ország légitársaságai kerülik Egyiptomot, és törölni kellett a kairói squash-világbajnokságot is.

    December 4-én pedig legkevesebb tizenhat, egyes hírügynökségi források szerint tizennyolc ember halt meg egy belvárosi kairói szórakozóhely elleni merényletben.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!