Megőrülnek a kínai divatkiállításért New Yorkban

Már 670 ezer látogatója volt a New York-i Metropolitan Múzeum Kína: Tükörországban című divatkiállításának, ezért a tárlat nyitva tartását három héttel meghosszabbították.

 

A múzeum keddi tájékoztatása szerint a kiállítás a Metropolitan Divatintézetének legnagyobb közönséget vonzó rendezvénye, írja az MTI. Az érdeklődés nyomán a 2011-es rekord látogatószám is megdőlt, akkor a brit divattervező, Alexander McQueen kollekcióját nézte meg több mint 661 ezer vendég.

Fotó: Lauree Feldman/Getty Images


A májustól megtekinthető, szeptember 7-én záruló kínai divatshow azt vizsgálja, hogy a kínai esztétika milyen hatással volt a nyugati divatra és Kína hogyan inspirálta évszázadokon át a divatirányzatokat.

A világ legismertebb divattervezőinek kreációi vonulnak fel a kínai művészet ihlette ékszerekkel. A kiállítás a kínai birodalom, az 1920-as és 40-es évek közötti Sanghaj és a Kínai Népköztársaság korszakait dolgozza fel.

A Metropolitan (Met) New York leglátogatottabb múzeuma, tavaly 6,2 millióan váltottak belépőt. A Kína: Tükörországban című kiállítás a Met történetének nyolcadik legnépszerűbb tárlata.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek