Virtuális hajózás a Dunán

Virtuális hajózás a Dunán

Virtuálisan is hajózhatóvá vált a Duna a Google Street View alkalmazással, amelybe többek között bekerültek a Budapestről, valamint más folyóparti látványosságokról és tájakról készült panorámaképek is - írja az MTI. "A Street View segítségével a már virtuálisan bejárható városok, falvak, történelmi, természeti és kulturális kincsek mellett újabb nézőpontból is megcsodálhatja bárki a Duna menti városokat, tájakat" - mondta el Heal Edinát, a Google magyarországi vezetője.

 A Google szerint ez volt az első olyan folyami Street View fotózás, amely egyszerre hat országot is érintett. A különleges helyek fotózásánál használt, általában hátizsákra szerelt, 15 objektívből épített speciális kamerát ezúttal egy turistákat szállító hajó tetőteraszára erősítették. Amíg a hajó néhány nap alatt megtette a Pozsony és a romániai Cernavoda közötti távot, számos fotó készült a környező tájakról. A három Duna menti főváros – Pozsony, Belgrád és Budapest – mellett az alkalmazás segítségével többek között a Dunakanyart, valamint Mohács környékének folyószakaszait is bebarangolhatják az internetezők. A fotózás egyik különlegessége, hogy ahol a fényviszonyok engedték, például több budapesti látványosság esetében, éjszakai felvételek is készültek a nappali fotók mellett.

 Nem ez volt az első Street View folyami fotózás, korábban hasonló felvételek készültek a Temze, az Amazonas és a Colorado-folyó egyes szakaszairól is. Az alkalmazást a Google Térképre, vagy a különleges helyszíneket bemutató Google Térkép Képek szolgáltatásokra kattintva érhetik el az internetezők.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek