Felújítják a ferihegyi kisgépes terminált

Felújítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja melletti kisgépes, GAT-terminált, a félmillió eurós munkálatokat már megkezdte a Budapest Airport.

Öt évre szóló bérleti- és rekonstrukciós megállapodást írt alá a Budapest Airport és a Celebi Ground Handling Magyarország a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes termináljának megújításáról – írja keddi közleményében az üzemeltető cég.

A terminált szakaszonként újítják fel, kicserélik a közműveket, a belső beépítést pedig a Celebi szerződött partnere végzi. A cél, hogy a Formula-1 Magyar Nagydíjra elkészüljenek a felújítással. A megállapodást Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Osman Yilmaz, a Celebi ügyvezető igazgatója és Rene Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója írta alá. Ebben egyebek mellett megállapodtak arról, hogy a kisgépes terminált a jövőben is a Celebi Ground Handling bérli, de adott esetben a Malév Ground Handling és a Menzies is használhatja a létesítményt.

A Budapest Airport közlése szerint a Formula-1 versenyzők mellett olyan hollywoodi hírességek is megfordultak már a ferihegyi GAT-terminálon, mint Angelina Jolie és Brad Pitt, Bruce Willis, Keanu Reeves vagy olyan milliárdos üzletemberek, akik luxus kiszolgálásra és teljes inkognitóra tartanak igényt.

General Aviation Terminal (GAT)
A GAT-terminálon azok a kis- és nagy magángépek valamint business jetek utasai közlekednek, akik nem a menetrendszerű járatokkal érkeznek Budapestre, hanem saját vagy bérelt kisgép, vagy luxusjet szolgáltatásait veszik igénybe.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek