Aggasztó sikolyok a turistaosztályon

Kisgyerekkel repülni általában maga a pokol - ha nem a szülőknek, akkor a környéken ülő utasoknak. Hogyan minimalizáljuk a hiszti esélyét, mivel köthetjük le az örökmozgó ovisokat a gépen? Tippek és trükkök saját tapasztalataink alapján.

A repülőutak legidegesítőbb faktorát általában utastársaink jelentik, akik lehetnek büdösek, túl beszédesek, vagy éppen kisgyerekesek – talán ez utóbbi a legrettegettebb lehetőség. Több légitársaság, így a Malaysian és az Air Asia is létesített nemrégiben gyerekmentes zónákat gépein, ahova felár ellenében menekülhetnek a nyugalomra vágyó utasok. Saját gyerekeink elől azonban viszonylag nehéz megszökni, így érdemes tudni, hogyan tehetjük mindenki számára elviselhetőbbé a repülőutakat.

Galéria: Kisgyerekek a repülőnFotó: Photo By Alex Berliner Berliner Studio/beimages / Northfoto

Ha fapadossal utazunk, érdemes felárért helyjegyeket vásárolni, hogy biztosan egymás mellé ülhessünk, és elkerülhessük a felszállás előtti könyöklést. A hagyományos légitársaságok gyakran kifestővel, ceruzákkal lepik meg a gyerek utasokat, de ilyesmit magunkkal is vihetünk. Ha metszetüket tekintve nem kerek, hanem hat- vagy háromszögletű ceruzákat viszünk magunkkal, kevésbé fognak elgurulni.

Néhány órás út esetén ne alvásidőben repüljünk. A gyerekek általában túlpörgik magukat az utazástól, nem fognak elaludni a gépen, viszont a nyűgösködés és hiszti garantált. Az is előfordulhat, hogy pont az út végére alszanak el, ami a lehető legrosszabb verzió. A hatórás és hosszabb utakat esti indulással érdemes szervezni, így valószínűleg előbb-utóbb el fognak majd aludni.

Vigyünk magunkkal rágcsálnivalót. Sokat. Nem feltétlenül grillcsirkét kell alufóliában, de némi szárított barackkal, mini szendvicsekkel, banánnal, kölesgolyóval, ne adj' isten gumicukorral értékes félórákat nyerhetünk. Ha fapadossal utazunk, amúgy sem adnak ingyen enni, ezért így készüljünk. Vigyünk kéztörlő kendőt is, és ha már nem kell, hagyjuk, hogy a kicsi végigtörölgesse vele a fél repülőgépet, remekül ellesz vele egy darabig.

A legtöbb gyerek azért sír le- és felszálláskor, mert bedugul a füle, és fáj. A legkisebbeknek ilyenkor cumit, cumisüveget adjunk, esetleg szoptassuk meg őket, a nagyobbak lassan kortyolgathatnak valami innivalót, de saját tapasztalat szerint kisebbeknél legjobban a gumicukor felel meg a célnak, nagyobbaknál próbálkozhatunk rágógumival és mentolos cukorral is. A mentol és a gyömbér tengeribetegség ellen is jó.

Galéria: Kisgyerekek a repülőnFotó: Bildagentur-Online/begsteiger / Northfoto

Az otthonról vitt innivalót el fogják venni a biztonsági ellenőrzésnél, üres ivópoharat, kulacsot, sportkupakos palackot azonban vihetünk magunkkal. A reptéri kávézóban szívesen megtöltik csapvízzel, de vásárolhatunk más innivalót is, ha már átjutottunk az ellenőrzésen. Ha áttöltjük a fedélzeten vett italokat az ivópohárba, kevésbé fogják magukra önteni. A babáknak való tápszert, anyatejet, vizet (cumisüvegben) és babaételt fel lehet vinni a fedélzetre, és lehet több is, mint 100 ml, de előfordulhat, hogy az ellenőrzés során megkóstoltatják velünk.

Ha a gyerek autóban rosszul van, repülőn is rosszul lesz. Vigyünk magunkkal gyógyszert és figyeljünk rá, hogy utazás előtt és alatt is egyen és igyon, de ne túl sokat. Ha mázlink van, a gyógyszertől végigalussza az utat.

Galéria: Kisgyerekek a repülőnFotó: Bildagentur-Online/chromorange / Northfoto

Hosszabb utakon rendkívül hasznos egy iPad vagy hordozható DVD-lejátszó, csak ne felejtsünk el filmeket is magunkkal vinni. Nagyobb képernyő híján az iPhone-on is nézhetnek filmeket a csemeték. Ha nincsenek rosszul az olvasástól, könyveket is vihetünk magunkkal a fedélzetre.

Mivel csak két kezünk van, a poggyászkérdést érdemes alaposan körüljárni, különben rángathatunk ketten négy bőröndöt és két nyűgös gyereket végig fél Európán. Nekünk a két szülő – két 6 év alatti gyerek felállásnál az 1 db feladott, közepes méretű bőrönd és 1 db maxi kézitáska opció jött be, de ha kicsit nagyobbak, akkor kaphatnak saját kis hátizsákot is a könyveknek, játékoknak. Arra ne számítsunk, hogy ruhának is lesz náluk hely. A kézipoggyászokról már korábban részletesen is írtunk.

Önök hogyan készülnek a családi repülős utazásra? Írják meg tippjeiket a kommentekben alant.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek