Bónusz ülőhely ingyen

Egy egyszerű trükkel karfáért harcoló idegen helyett egy üres ülés lehet útitársunk a repülőn. Persze teltház esetén nem működik, de máskor érdemes megpróbálni.

Nehezen viseli a hosszú repülőutakon a közvetlenül Ön mellé préselődő szuszogó, kövér idegent, üvöltő csecsemőt vagy brutális hangerőn zenét hallgató tinédzsert? A Lifehacker.com remek trükkjét alkalmazva egy barátságos és garantáltan csendes, üres szék lesz a szomszédunk a fenti zavaró elemek helyett.

Fotó: Prn / Northfoto

Ha ketten utazunk, becsekkoláskor, vagy amikor ki lehet választani a nekünk szimpatikus helyeket, ne egymás melletti ülésekre vetődjünk rá, hanem egy üres, három székes sorban az ablak és a folyosó melletti kettőre. Így, ha nem adták el az adott járatra az összes jegyet, szinte biztos, hogy senki nem akar majd közénk ülni. Az emberek utálják a szűkös középső üléseket, főként, ha mindkét oldalon idegenek ülnek – írja a Lifehacker.com. Ha mégis teltház lenne sem járhatunk rosszul, hiszen bárki boldogan cserél majd velünk, hogy az ablak vagy a folyosó mellé kerülhessen közülünk.

Egyedül utazva ugyanezt a stratégiát érdemes követni. Helyfoglalásnál ne kezdjünk új sort, mert lehet, hogy egy idegesítő szerelmespár, vagy végig az üzleti ügyeiken vitatkozó bizniszmenek keverednek mellénk. Keressünk inkább olyan részt, ahol mondjuk az ablak meleltti ülést már lefoglalta valaki, és itt foglaljunk helyet a folyosó mellett (vagy fordítva).

Fotó: Caro / Dobiey / Northfoto

Persze nem mindig működik a trükk: ha minden hely elkelt a gépen, vagy valami olyan perverzzel találkozunk, aki szeret idegenek közé szorulni órákra, sajnos nem tehetünk semmit. De egy próbát megér, mindenképpen kényelmesebbé teszi az utat, ha csak ketten vagyunk három székre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek