Rekordszámú utas zakatolt az északi kisvasutakon

Lillafüred és Pálháza, két település(rész), ami saját kisvasúttal rendelkezik, ráadásul az ország legszebbjei közül. Az első a Bükkben, a második a Zempléni-hegységben kanyarog, és ami még összeköti őket, az az üzemeltető Északerdő Zrt.

De a legfontosabb kapocs, hogy a két vasúton együttvéve még sosem utazott annyi ember, mint tavaly. Szóval rekord van.  

A Turizmus.com cikke szerint a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton 259 ezer utast regisztráltak, a pálházin pedig 41 ezret. Pálházán önmagában nem volt rekord a 2018-as év, kilenc éve érték el utoljára ezt a szintet.

mikulasvonat,lillafüredForrás: mikulasvonat.hu

Lillafüreden 20 ezerrel mentek többen 2018-ban, mint 2017-ben. Az augusztus volt a csúcs, akkor 50 ezren robogtak a vonaton, de a július és a december is népszerű volt (Mikulás-vonat, ugye). Pálházán 7500 fővel nőtt egy év alatt az utasszám, ami a 8 százalékos lillafüredi növekedéshez képest még durvább, 22 százalékos.

Pálházán is logikusan a nyár volt a főszezon, júliusban és augusztusban is 10-10 ezren zakatoltak. Itt menetrendi változtatás is volt tavaly, a főszezonban jóval több vonat közlekedett, mint a szezonon kívül. Idén pedig még nagyobb bővüléssel számolnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek