Négy napon át vonósok játszanak az M4 metró állomásain

Idén 50 éves a BKV, amelyet szeptember 17-e és 20-a között a Klasszik Rádióval és a Budapesti Vonósokkal is megünnepelnek az M4 metró utasai előtt.

Forrás: Ralf Roletschek / Wikipedia

A Budapesti Vonósok Kamarazenekart 1977-es megalakulása óta az ország legjobb zenei együttesei között tartják nyilván: kezdetek óta meglévő állami minősítése, nemzetközi kamaraverseny díja mellett a szakma legrangosabb díját, a Bartók-Pásztory díjat birtokolja. A kamarazenekar Kossuth-díjas művészeti vezetője Botvay Károly csellóművész, koncertmestere a Liszt-díjas Pilz János.

Az M4 utasai jegy vagy bérlet birtokában négy napon keresztül, a 17 és 18 óra közötti időszakban, mintegy 25 percben, naponta más-más megálló galériáján lehetnek részesei a zenei élménynek: szeptember 17-én a Kálvin téren, másnap a Móricz Zsigmond körtéren, a harmadik napon a Rákóczi téren, végül pedig a Szt. Gellért téren.

A műsorban Mozart Kis Éji Zenéjének első tétele, Weiner Leó Rókatánca, Johann Strauss Pizzicato polkája, Vivaldi Négy évszak című concertójából pedig a Tavasz első tétele, valamint az Ősz első és harmadik tétele hallható – olvasható a közlekedési vállalat weboldalán.

Forrás: Budapesti Vonósok / Facebook
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek