Mulasson mától Mátyás korának hangulatával, Esztergomban!

Az Ízek-Korok-Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztiválon megjelenik a híres fekete sereg, kor- és viselettörténeti, valamint lövészeti bemutatóval, gyalogos lemezpáncélos párbajokkal várnak mindenkit. A programok helyszíne a Mindszenty tér, a Kis-Duna sétány és az Erzsébet park.

Az ingyenesen látogatható rendezvény három napja alatt számos koncert lesz hallható. Pénteken a Fák Alatt Zenekar, a Blues Company és a Supernem szórakoztatja a közönséget. Szombaton I Love Retro Party-val, azaz a '80-as, '90-es és a 2000-es évek slágereivel várnak mindenkit több fellépővel. Vasárnap a Magna Cum Laude ad koncertet.

Ínycsiklandó ételek várják majd a látogatókatForrás: Facebook

Szombaton az Esztergom Étele 2018 címért versenyeznek a csapatok. Az elkészített ételeket szakmai zsűri bírálja, amelynek elnöke Buday Péter. A győztes csapat 200 ezer forint jutalomban részesül.
A fesztiválon az Ister Granum Vadász-Hagyományőrző Sport Egyesület vadállat-bemutatót tart és vadhúsból készített ételekkel kínálja a látogatókat az Erzsébet parkban.

A gyermeket interaktív, zenés mesejátékkal, középkori gyereksarokkal, népi játékokkal, kosárhintával, szalmadühöngővel, korona- és várkészítéssel várják a szervezők. A részletes program a honlapon található meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek