Látta már Európa legnagyobb csokoládé-szökőkútját? A hamburgi csokimúzeumban keresse!

Mindig is érdekelte, hogyan készül a csokoládé? A hamburgi Chocoversum másfél órás programján mindent elmondanak róla a kakaóbab termelésétől és betakarításától kezdve a csomagolásig. Ebben a csokoládé-birodalomban lépten-nyomon szinte minden alapanyagot kóstolni lehet, és még egy táblás csokit is elkészíthetünk magunknak tetszőleges ízben és saját díszítéssel.

Hamburg évszázadok óta fontos kikötőváros. Így itt olyan élvezeti cikket is bármikor könnyű volt megtalálni, amelyek Európa más részein még igazi ritkaságoknak számítottak. Ezt a hagyományt ápolja büszkén a város több múzeuma is. Még egy 2,3 kilométer hosszú, tematikus sétaútvonalat is összeállítottak a tradicionális kávézók és néhány olyan múzeum mentén, amelyek a teákat, a fűszereket és a csokoládét járják körül. 

Forrás: Chochoversum / Facebook

Chocoversum az Hachez csokigyárral együttműködve mutatja be a csokoládé történetét és gyártását az alapanyagtól a kész termékig. A kilencven perces program minden korosztály számára tartogat izgalmakat, viszont csak angol és német nyelvű csoportos túrákkal látogatható. Bár kóstolni és csokit készíteni nyilván nyelvtudás nélkül is lehet, de a program és az információk legnagyobb részéről lemaradunk, ha nem tudjuk követni, miről mesél épp a kísérőnk. Ha csak a kóstolóélmény fontos, akkor bevállalható limitált nyelvtudással is, beszéltetni ugyanis nem fognak minket, viszont minden állomáson kóstoltatnak velünk valamit.

Forrás: Chochoversum

Ki itt belép...

A vonalkódos jegyünk leolvasása után a kezünkbe nyomnak egy édes ostyaszeletet. Aki ezt rögtön meg is eszi, nagyon rosszul jár, nem lesz ugyanis mivel kipróbálnia Európa legnagyobb csokiszökőkútját. Legfeljebb akkor, ha úgy nyitja meg a csokiszökőkút csapját, hogy aláfekszik nyitott szájjal. Ezt viszont, bármilyen csábító opció is, és bármennyire hasonlít is a földi paradicsom definíciójára, nem valószínű, hogy jó szemmel néznék a hely üzemeltetői. Úgyhogy bírjuk ki, és ne együk meg az ostyát az első teremig, ahol drámai megvilágításban vár minket a hatalmas csokiszökőkút, aminél nagyobbat sehol máshol nem találunk Európában.

Forrás:HACHEZ CHOCOVERSUM GmbH

A múzeumban mindenhol a Hachez csokoládégyár alapanyagaival dolgoznak. Nekik a közeli Brémában van a központjuk, és a Lindt után Németország második legnagyobb csokigyártójának számítanak. A szökőkútból is a Hachez csokija folyik, ami viszont természetesen ebben a formában tejet is tartalmaz, így a laktózérzékenyek figyelmét már itt felhívják arra, hogy kerüljék ezt a kóstolót. Ez az odafigyelés egyébként végigkíséri a túrát. Minden kóstolóállomáson külön kiemelik, ha valamilyen ételallergiával nem kompatibilis az adott kóstolófalat.

Képzeletbeli világkörüli úton a csoki nyomában

A túrát egy képzeletbeli utazás témájára építették fel. Dél-Amerikában, az Egyenlítő vidékéről indulunk. Innen származik a kakaóbab. Egyszerre érezhetjük magunkat földrajz és biológia órán, ahogy sorra kapjuk az információkat a kakaócserjével szimbiózisban élő fákról, a termőterületekről és a terméseikről.

A legkevésbé várt kóstolóra itt rögtön sor is kerül. Felvágjuk egy kakaócserje valódi, körülbelül harminc centi hosszú terményét, majd megkóstoljuk a fehér színű húsát és a még nyers kakaóbabokat is. Ha csak ebben a formájában ismernénk, biztosan eszünkbe nem jutna rajongani a kakaóért vagy a csokiért.

Forrás: HACHEZ CHOCOVERSUM GmbH

A képzeletbeli utazáson aztán hajóra szállunk, és a hajókonyhán állunk be segédnek. Ez a valóságban azt jelenti, hogy már el is érkeztünk a túra legizgalmasabb, leginteraktívabb részéhez, egy tábla saját csokoládé elkészítéséhez. Kicsit korainak tűnhet, hiszen még alig tanultunk valamit a csokoládéról, de vegyük figyelembe, hogy a kreaciónknak le is kell hűlnie, meg kell szilárdulnia. Erre pedig csak így van elég ideje ahhoz, hogy a túra végén már készen el is vihessük a tábla egyedi csokinkat magunkkal.

A konyhai munkára tíz percet kapunk. Először pici papírkosarakba kell összeválogatnunk a feltéteket, amiket a csokinkra szeretnénk szórni, majd az öntőformába helyezett csokit ezekkel feldíszíteni. Egészen hagyományos feltétek közül is választhatunk, ha valami visszafogottban gondolkodunk: például rakhatunk pirított mogyoró- és mandula darabokat is a csokinkra. Esetleg mazsolát, kókuszdarabkákat vagy müzlit. De akár teljesen magunk mögött hagyhatjuk a konvenciókat, és teleszórhatjuk színes tortadíszítő cukorral, M&M's drazsékkal és gumimacikkal is a csokoládénkat. Csak az alkotás hevében ne felejtsük el, hogy a végén mi fogjuk megenni!

A képzeletbeli tematikus utazás következő állomása már Hamburg. A város kikötőjébe évente százötvenezer tonna kakaóbab érkezik. A múzeumi túra következő szakaszaiban innen kísérjük végig a kakaóbab útját a kész csokoládéig.

Forrás:HACHEZ CHOCOVERSUM GmbH

Lépésenként az igazi, fogyasztható csokoládéig

A programnak ez a része az, ahol leginkább zavaró lehet, ha nem értjük igazán jól a választott túra nyelvét. De azért itt is el lehet boldogulni, mivel látunk minden gépet működés közben, így kikövetkeztethető az összes folyamat.

Az első lépés a pörkölés. Ahogy a kávébabokat, úgy a kakaóbabokat is meg kell pörkölni. Ez a lépés jellemzően már a csokoládégyártóknál történik, mivel a pörkölés technikája és erőssége gyakran már a recept része. A pörkölés után a kakaóbabot még meg kell szabadítani a héjától, így indulhat csak a további feldolgozásra. A kóstolás itt kezd izgalmas lenni. Ennél a lépésnél ugyanis már emlékeztet a kakaóbab íze arra, amit a csokitól megszoktunk. Akkor is, ha még nagyon más, száraz és kemény az állaga. És persze még az édes íz is hiányzik belőle. De az étcsokik rajongóinak már értékelhető élmény ez a kóstolószakasz, hiszen az étcsoki ízétől már nem áll messze a pörkölt kakaóbab íze.

Kedvet kaptak a csokoládétúrához?
Akkor indulás előtt nézzenek szét ezen a linken, mert itt találják, hogy az adott héten mikor indulnak vezetett csoportos túrák. Az angol nyelvű túrák mellett kis amerikai zászló szerepel. Ha valamelyik pont passzol a napi programtervükbe, rögtön le is tudják foglalni az időpontot. A belépő felnőtteknek 12 eurótól indul, gyerekeknek 6 és 17 éves kor között 10 eurótól. Hat éves kor alatt a belépés ingyenes, de ha ők is szeretnének csokit készíteni, akkor annak egy 4 és fél eurós fix ára van.

A következő lépés a kakaóbabok összezúzása és finomra őrlése. Az így kapott kakaómassza nagyon tömény, nagyon tapad a foghoz, de ez is egyedi élmény. Máshol nem nagyon lenne lehetőségünk ilyen állagában megkóstolni azt, amit hamarosan már csokoládénak is hívhatunk majd.

Forrás: HACHEZ CHOCOVERSUM GmbH

Aztán a további lépések során már hevítés mellett kerül a kakaómasszához a cukor, a kakaóvaj – és aktuális szabályozás szerint legfeljebb öt százalékban egyéb növényi zsiradék –, a tejcsokinál pedig még tejpor is. A tökéletes állagú csokit pedig egyenesen a concha nevű, kagyló alakú gépből veszik ki nekünk. Ebben a dupla falú tartályban hetvenkét órán keresztül folyamatosan mozgatják a folyékony csokoládét. A csokigyártás egyik legendája szerint Lindt gyárában egy véletlenül bekapcsolva felejtett gép miatt jöttek rá, hogy a legjobb minőség elérése érdekében ennyire hosszan kell a conchában tartani az alapanyagot. De ennél tovább már szintén hiba lenne, hiszen ezen a ponton éri el a csokoládé a tökéletes állagot. Ha tovább hagynánk a conchában, csak romlana a minősége.

A tökéletes állagú csokoládé kóstolója után már csak a csomagológépek működése van hátra. Utolsó lépésként pedig mi is becsomagolhatjuk a saját táblás csokinkat. Kapunk mellé kísérőkártyát is, így helyes kis ajándék lehet belőle, ha kibírjuk, hogy ne együk meg azonnal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek