Sok tál dödölle: egy egész fesztiválra való lesz Nagykanizsán

Borról, ételekről és kultúráról egyaránt szól az idén 15. alkalommal tartandó nagykanizsai bor- és dödöllefesztivál, amelyen a hagyományos zalai étel készítésében ezúttal is helyi és környékbeli társaságok versengenek.

A szeptember 7-én és 8-án sorra kerülő rendezvényen a hagyományoknak megfelelően idén is helyi és térségbeli csapatok mérik össze dödöllekészítő tudásukat, míg a színpadon a város és környékének művészeti csoportjai kapnak bemutatkozási lehetőséget. A gasztronómiai fesztivál kapcsolódik az egykori kanizsai várkapitányról elnevezett Thúry-emlékévhez gyerekeknek és felnőtteknek is szánt játékos feladatokkal. 

Az eredetileg szegények eledeleként számon tartott dödölle, másnéven gánicaForrás: Wikipédia

A programsorozatnak egyfajta közösségépítő szerepe is van, hiszen a családok, baráti társaságok kiváló találkozási, kikapcsolódási lehetősége is egyben. A fesztivál területe ezúttal azonban némiképp szűkebb lesz, csak az Erzsébet térre korlátozódik, a korábbiakkal ellentétben ugyanis a Fő utcát a környékbeli út- és járdafelújítások miatt nem lehet majd lezárni.

A város főterén ezúttal húsz ételkészítő csapatnak lesz hely, ők a dödölle főételként vagy köretként történő bemutatásán kívül borkorcsolyák, borkínálók elkészítésében versengenek. Kiválasztják "Thúry borát" is, 14 zalai termelő nedűi közül a legjobb vöröset, fehéret és rozét keresik majd.

A térségbeli művészeti csoportok mellett neves előadók is fellépnek majd a fesztiválon, köztük a Bagossy Brothers Company és a Budapest Bár, de a kicsiktől a felnőttekig igyekeznek minden korosztálynak szórakoztató programokat kínálni.

Az ingyenesen látogatható kanizsai bor- és dödöllefesztivál iránti érdeklődést jól jelzi, hogy a kétnapos program során mintegy hatezer adag dödölle fogy el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek