Mit szólnának egy kis klasszikus zenei maratonhoz Bach vezetésével?

Johann Sebastian Bach összes orgonaműve megszólal abban a 14 részes koncertsorozatban, amelyet magyar és nemzetközi orgonaművészek adnak a Hold utcai református templomban július 20. és december 14. között.

A pénteken induló koncertsorozat különlegessége, hogy Bach összes orgonaműve Budapest első olyan orgonáján szólal meg, amely ötvözi a zeneszerző által használt hangszerek hangzását és külső megjelenésében is megidézi a 18. század orgonáit - fejtette ki az MTI-nek Fassang László orgonaművész, a sorozat művészeti vezetője.

Forrás: facebook.com/aerisorgona kft.

A tavaly átadott új orgonát magyar, amerikai, német, svájci, francia, belga és szlovén művészek szólaltatják majd meg. A Hold utcai orgona a Bach korabeli historikus hangszerekhez hasonló adottságokkal rendelkezik, ezért Fassang László olyan orgonistákat kért fel, akik komoly gyakorlattal rendelkeznek a historikus hangszerek játékmódját illetően.

Forrás: facebook.com/aerisorgona kft.

A Bach-díjas művészek között fellép Karosi Bálint és Tóka Ágoston, a nemzetközi versenyeken díjazott művészek között Pétery Dóra, Kecskés Mónika, Frédéric Champion és Szabó Balázs, az egyik legjelentősebb Bach kutatónak számító Christoph Bossert, valamint Szathmáry Zsigmond és Fassang László is.

Forrás: facebook.com/aerisorgona kft.

A Hold utcai templom orgonáját Faragó Attila orgonaépítő mester és az általa vezetett Aeris Orgona Kft. készítette, mintegy 30 eredeti türingiai barokk orgona alapján. Elsődleges minták között olyan orgonák szerepeltek, melyeken Johann Sebastian Bach is játszott. A tervezéskor kiemelt figyelmet kaptak a templom statikai és akusztikai adottságai. Fontos szempont volt az is, hogy az orgona építészetileg szerves egységet alkosson a templomtérrel, hangzásában azonban mégis hamisíthatatlanul a barokk kort idézze.

Az orgona minden eleme természetes anyagok, például kovácsoltvas, juhbőr vagy tömör fa felhasználásával készült. Az orgonaszekrényt borovi fenyő, a homlokzati sípokat takaró motívumokat pedig hársfából faragták. Az orgonában elhelyezett 1130 síp minden egyes darabja történelmi példák alapján és a korabeli technológia alkalmazásával készült.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek