Ismét ellepik Győrt a gyerekek egy hétvégére

Több mint tíz helyszínen csaknem ezer program várja a gyerekeket a 11. Győrkőcfesztiválon július 6. és 8. között Győr belvárosában. A pénteki kulcsátadó ceremónia után egy hétvégére csak a gyerekeké lesz a város.

Bár a Győrkőcfesztivál elsősorban a gyerekeknek szól, az olyan gyereklelkű és győri születésű érdeklődők, mint e sorok írója is könnyen elvarázsolódhatnak a színes forgatagban, amit Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója és a szervezőcsapat vezetője évről évre megálmodnak. A fesztivál programjai és dekorációja mindig egy adott téma köré épülnek, idén az Áramlás lett a szlogen, kapcsolódva ahhoz, hogy a város benyújtotta pályázatát a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre.

Forrás: Gyorkoc2017/BSZ

Az előző Győrkőcfesztiválok hangulatára visszagondolva, és persze áttanulmányozva az idei fesztivál térképét, 2018-ban is megelevenedik és ezer színben játszik majd a Radó-sziget déli és északi fele is, zeng és bong a város jelképévé vált Zenepavilon. Sakkozni és társasjátékozni lehet majd a Rába kettős hídon, valamint minicirkusz, bábszínház és mindenféle két és egykerekű vár majd kipróbálásra többek között a Széchenyi téren és a Bécsi kapu téren. Sőt, a Király utcába még azt a 3D Kiállítást is elviszik, ahol T-Rex lép ki az ajtón.

A buborékos, konfettiesős és tűzijátékos megnyitó péntek este hat órakor lesz a Dunakapu téren, ahol Szalóki Ági ad gyerekkoncertet, de fellép Juan Carlos Solier perui táncos, a Makám zenekar, a Csurgó zenekar és a Vaskakas Bábszínház is. A kulcsátadó ceremónia, amikor Borkai Zsolt polgármester átadja a város kulcsát a gyerekeknek, este tíz órakor lesz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek