Pakoljon be meleg holmit, ha most indul a Balkán-félsziget vízpartjára!

Ha június utolsó hetét választotta üdülésre, a fürdőruhák helyett inkább meleg pulóverekkel pakolja tele a bőröndjét – legalábbis ezt ajánlják a helyi meteorológusok a szerb Blic napilap szerint. 

Montenegro, Budva óvárosaForrás: AFP/Mattes René

Montenegróban szeles idő és 20 fok várható

El kell, hogy szomorítsuk, de nagy valószínűséggel nem tér majd haza csokibarnán az egyhetes, június végi nyaralásból, ha most utazik Montenegróba. Az országban többnyire felhős égboltra kell számítani, és még csak meleg sem lesz - állítják az időjósok. A hideghullám hatására ráadásul a tenger vize is lehűl. De ne sokat bánkódjanak, várost nézni még a szeles, hűvös időben is lehet, ráadásul remek túrákat szervezhetnek maguknak. Utóbbihoz ötleteket például ebből a cikkünkből is meríthet.

Görögországban is kell a meleg holmi

Ezen a héten Görögországban talán az északi országrészben lesz a leghűvösebb: mindössze 20 fokos hőmérsékletre számíthat. A délen fekvő tengerpartokra indulóknak már nagyobb szerencséjük van - ebbe a térségbe 28 fokot jósolnak. De az országot egyébként jellemző forró napsütésre ezekben a napokban szinte sehol nem lehet számítani. 

Horvátországba esőkabátot is vigyen!

A lehűlés mellett eső is várható az Isztriai-félszigeten és az Adria déli partjain. A legmelegebb órákban maximum 24 Celsius fok várható, de az erős szél tovább rontja a hőérzetet. Az elmúlt hétvégén viharriadót rendeltek el az egész országban, de mivel sok család mostanra időzítette nyaralásának kezdetét, rekord számú turista özönlött be Horvátországba az elmúlt két nap alatt.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek