Április végén ismét átsétálhatunk a Duna alatt

Két napra ismét megnyitja a látogatók előtt a Nagymaros és Visegrád között húzódó közműalagútját a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Így aztán április 20-án és 21-én bárki száraz lábbal átsétálhat a Duna alatt. 

Forrás: Dmrvrt.hu

A betonalagútat egyébként minden évben kétszer, tavasszal és ősszel nyitják meg a látogatók előtt, akik ingyenesen járhatják be az 550 méter hosszú, 3 méter széles, víz alatti utat. A létesítmény műszaki adottsága és balesetvédelmi okok miatt a programban résztvevők száma korlátozott, és a jelentkezés sorrendje alapján dől el, hogy ki fér bele a létszámkeretbe. De a szervezők mindenkitől azt kérik, hogy csak lapos cipővel érkezzen, és számítson arra, hogy babakocsit, kerékpárt és kutyát nem lehet majd bevinni az alagútba. 

FRISSEBB! A közműalagútban két nap alatt összesen 800 főt tudnak fogadni, a szabad helyek azonban a keddtől péntekig meghirdetett jelentkezési időszakban beteltek, a sétára már nem lehet jelentkezni. Mivel azonban a Vízművek egy évben kétszer szervez ilyen programot, ezért érdemes már szeptemberben nézegetni az intézmény oldalát az alagút őszi bejárásának időpontja miatt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek