Féláron utazhat bárhonnét vonattal a Debreceni Virágkarneválra


    Ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START és a GYSEV az augusztus 18-tól 20-ig tartó debreceni virágkarneválra utazóknak, bármely belföldi vasútállomásról Debrecenbe.
     

    Fotó: Debreceni Virágkarnevál Hivatalos Oldala / Facebook


    A karneváli hét különböző programjára („Swing és a boogie", „Ünnepi nyitány", a felvonulás lelátói programjai, valamint virágkocsi-kiállítás és „Karneváléj") látogatók igényelhetik a kedvezményt, amely a másodosztályú vasúti kocsikra vehető igénybe. Első osztályon utazáshoz a kocsiosztály-különbözetet, feláras vonatra a felárat is meg kell fizetni.

    A kedvezményes menetjegy pontosan addig érvényes, mint az azonos távolságra érvényes teljes árú menetjegy lenne, azzal a korlátozással, hogy az utazást legkorábban augusztus 17-én lehet megkezdeni, a visszautazást pedig legkésőbb a rendezvényt követő napon, augusztus 21-én éjfélig be kell fejezni.

    Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak akkor érvényes, ha azt visszautazás előtt a rendezvény helyszínén lebélyegezték. Augusztus 18-án és 19-én este fél nyolctól nyolc óráig a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadnál (eső esetén a Kölcsey Központnál), augusztus 20-án 7 órától 12 óráig a Kossuth téren, a szökőkúttal szemben lévő információs pavilonnál, továbbá ugyancsak augusztus 20-án 13 órától este nyolcig a Nagyerdei Stadion előtti rendezvénytéren, a jegyvásárlási pontnál lehetséges bélyegzés.

    Bélyegzés hiányában az alkalmi menettérti jegyet a jegyvizsgáló teljes árú menetjegyre egészíti ki és felszámítja az előírt pótdíjat is.

    Bővebb információ itt talál.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!