Hatalmas táncházzá alakul a Hősök tere

Tíz éves a Nemzeti Vágta, amit szeptember 15. és 17. között 72 település versengő lovasaival, győri és mongol trükklovasok bemutatójával és az egész városon lovas huszárokkal átvonuló, több száz fős seregszemlével ünnepelnek. A szeptemberi hétvége szombat estéjén pedig több ezer táncost várnak a Hősök terére.

A születésnapi eseményen kiemelt szerepet kap a huszárság ünneplő műfaja, a verbunkos. A hagyományos katonatoborzó táncot a legjobb magyar néptáncosok mutatják be a három nap alatt, napközben verbunk-oktatásokkal, szombat este hatalmas körtánccal várják a látogatókat, amelyhez bárki csatlakozhat.

 

Galéria: Hatalmas táncházzá alakul a Hősök tereFotó: Nemzeti Vágta

„Az az álmunk, hogy megszervezzük az ország legnagyobb verbunkját, amely összehozza az embereket, és mindenkit táncra csábít. Az országban korábban ilyen nagyszabású szabadtéri táncház még nem volt. Tíz profi táncmester vezet majd egy-egy kisebb csapatot és ezek összessége alkot majd egy nagy körverbunkot a téren, természetesen mindezt élő népzenei kísérettel" – nyilatkozta Szokolik Szabolcs, a Vágta tánccsoport művészeti vezetője.

 

Galéria: Hatalmas táncházzá alakul a Hősök tereFotó: Burger_Barna / Nemzeti Vágta

A szeptemberi hétvége mindhárom napján a Műcsarnok mellett felállított Országkonyhán egész nap szól majd a zene, a mulatsághoz illő történelmi környezetet pedig hagyományos lovas táborokkal teremtik meg. "A gyerekek itt testközelből láthatják megelevenedni a történelmet. Megsimogathatják a lovakat, beszélhetnek a huszárokkal, megismerhetik egy lovasíjász felszerelését vagy a huszár kardját, különleges ruháját. A Nemzeti Lovas Díszegység tagjai is bemutatják különlegesen kiképzett lovaikat, ünnepi felszerelésüket. Ez nagyon jó alkalom a szülőknek, hogy gyerekeik bepillantást nyerhessenek a huszárélet és a hagyományőrző élet rejtelmeibe" – mondta Meskó Zsolt, a Nemzeti Vágta főrendezője.

 Az eseményre minden évben több százezer néző látogat ki és több millióan követik figyelemmel a lóversenyeket a Duna TV-n. A Vágta a vidéki és a nemzetközi közönséget is vonzza, hiszen a korzón végigsétálva Magyarország minden tájegysége bemutatkozik hagyományaival, kézműves különlegességeivel. A regionális elővágták már zajlanak, augusztus végére pedig kiderül, mely települések indulhatnak a versenyen.

 

Galéria: Hatalmas táncházzá alakul a Hősök tereFotó: Burger_Barna / Nemzeti Vágta
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek