Kötélhúzó bajnokságot tartanak hétvégente a lezárt Szabadság hídon

    Kötélhúzó bajnokságot tartanak hétvégente a lezárt Szabadság hídon

    Egy budapesti civil kezdeményezésnek köszönhetően a fővárosiak a Szabadság hidat négy hétvégén ismét birtokba vehetik, hogy élményekkel és emlékekkel is összeköthesse a Duna két partján élőket - fogalmaz közleményében a Budapest Városarculati Nonprofit Kft.

    Június és augusztus két-két hétvégéjén a hidat a piknikezőknek, gyalogosoknak, kerékpárosoknak engedik át, június 17-én délelőtt pedig budapesti általános és középiskolák mérhetik össze erejüket a Budapest Kötélhúzó Bajnokságon, de a diákokon kívül a szervezők egyéni résztvevők jelentkezését is várják. A nyertesek 500 000 forint értékű sportszerutalványt kapnak.

    Június 24-én a budapesti Egyetemek Kötélhúzó Bajnokságát rendezik meg, amikor négy felsőoktatási intézmény hallgatói mérkőznek meg egymással. A Budapest Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Testnevelési Egyetem hallgatói küzdenek majd. Az első helyezett csapat tagjai egy erre az alkalomra készült kupát vehetnek át.

    Fotó: Süveg Áron

    A további időszakokban a Város és Folyó Egyesület (Valyo) koordinálása alatt önszerveződő, közösségi térré alakul át a Szabadság híd. Az érintett hétvégéken a Fővárosi Önkormányzat cégei vállalják a híd takarítását, a közösségi közlekedés átszervezését, hogy fennakadás nélkül megoldható legyen a híd szabadságolása - olvasható a közleményben.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!