Kisvasúttól élményfürdőig: tippek, ha Debrecenben nyaral a család

    Valószínűleg nem a végtelen Alfölddel és a híres református Nagytemplommal fogjuk tudni meggyőzni családunk legfiatalabb tagjait, hogy jöjjenek velünk Debrecenbe. A Zsuzsi vasút, az állatkert, a vidámpark, az izgalmas kísérletek és a Virágkarnevál emlegetésével annál inkább. Családbarát tippek Debrecenben.

    Ugyan kisvasúti nap csak jövő év áprilisában lesz, nem lehet elégszer feleleveníteni a debreceni Zsuzsi vasút kínálta programlehetőségeket. Hiszen ezek nagy részét az év többi napján is ki lehet próbálni. A vasútvonal hármashegyaljai végállomásánál kilátó, kalandpályák várják a vállalkozó kedvű utasokat. Ha a család szeret kirándulni, a csereerdei szarmata védvonalhoz, az Ördögárok sáncrendszerhez, a fancsikai romtemplomhoz és az erdőspusztai bemutatóházhoz is érdemes eltúrázni.

    Zsuzsi vasút
    Galéria: Debrecen gyerekekkel
    Fotó: Zsuzsi Erdei Vasút / Facebook

    Debrecenben vidámpark és állatkert is működik, mindkettő a Nagyerdőben található, amely 1939-ben elsőként került be a védett természeti területek törzskönyvébe. Több mint 700 növényfajt és több mint ötven állatfajt tartanak itt nyilván, köztük olyan, városban egyébként ritkán látottakat, mint a mogyorós pele vagy a darázsölyv.

    A debreceni az ország legrégebbi vidéki állatkertje, ma már 17 hektáron mutatja be öt kontinens 165 faját, köztük a fehérkezű gibbonokat, a feketefejű pókmajmokat, vagy a San Diegó-i Disneylandből érkezett nílusi vízilópárt. Nyerges gólya és fuvolázómadár pedig csak itt látható Magyarországon. Minden nap meghirdetett menetrend szerint etetik az állatokat, de ezen kívül is sok programot szervez az állatkert. Növénykert is működik ugyanitt, ennek különlegességei közé sorolható a japán banán vagy a mamutfenyő.

    Nagyerdő
    Galéria: Debrecen gyerekekkel
    Fotó: Debreceni TDM

    A vidámpark 17 játékkal várja a szórakozni vágyókat. A dodzsem, az elvarázsolt kastély és az óriáskerék mellett kisvasút is működik, amely – hasonlóan a Zsuzsi vasúthoz, 760 milliméteres nyomtávval, „igazi" mozdonyokkal és kocsikkal üzemel. Olyannyira igazi kisvasút ez, hogy még kisvasúti napja is van, méghozzá július második szombatján, idén július 9-én. És annyira kicsi, hogy 1,1 kilométeres hosszával csak a mecseki kisvasút előzi meg a legrövidebb pályahossz címért folyó küzdelemben. Érdekes módon Pécsett is az állatkert és vidámpark vonzáskörzetében üzemel a kisvasút.

    Beltéri, tudományos, ám könnyen befogadható, érdekfeszítő programokat kínál a tavaly megnyílt Agóra Tudományos Élményközpont. A játékot és szórakozást a tanulással ötvöző interaktív eszközök és bemutatók segítségével mélyedhetünk el a fizika, kémia, orvos- és hidrobiológia, botanika és robotika rejtelmeiben. Bermuda-jelenség, Foucault-inga, Lenz-ágyú? Miért ne érthetnék meg a gyerekek (is) ezeket a fogalmakat? Ismeretterjesztő előadások, kísérletek, planetáriumi vetítések, csillagászat segít közelebb hozni a gyerekekhez a tudomány vívmányait.

    Agóra Tudományos Élméyközpont - ahol szórakozva lehet tanulni
    Galéria: Debrecen gyerekekkel
    Fotó: Agóra Élményközpont

    Ha csak egy szigorúan kulturális programot szeretnénk beiktatni a városlátogatásunk napirendjébe, akkor legyen az a Déri Múzeum. A nemrégiben felújított, belvárosi épület már önmagában is impozáns, de a tárlat is figyelemre méltó. Déri Frigyes bécsi selyemgyáros Debrecenre hagyta hihetetlen gazdagságú gyűjteményét, ez adja a tárlat gerincét ma is. Állandó kiállításai között szamuráj udvarház és fegyvertörténeti tárlat is látható, de itt van kiállítva a Munkácsy-trilógia, az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota. Utóbbi tulajdonosa a jogvita rendezéséig nem járult hozzá a mű kiállításához, ezért azt ideiglenesen eltakarták.

    Ismert, gyerekek számára is nagyon látványos, évente egyszeri esemény az augusztus 20-ai debreceni Virágkarnevál. A felvonulás egy többnapos ünnepi rendezvénysorozatot koronáz meg, mely idén ünnepli 50. évfordulóját.

    Az élményfürdő mindig nagy siker
    Galéria: Debrecen gyerekekkel
    Fotó: Zati / Indafotó

    Végezetül, aki kipihenné a hétköznapok és az utazás fáradalmait, azt élmény-, termál és strandfürdő is várja az év minden napján.

    Debrecen megközelítése
    Debrecen közúton az M3-ason és M35-ösön át érhető el Budapestről, vasúton pedig óránként indul közvetlen InterCity a Nyugati pályaudvarról. Szolnok, Miskolc, Nyíregyháza felől átszállás nélkül, jó átszállással Szeged, Kecskemét felől lehet eljutni ide.
    Magyar viszonylatban kuriózum, hogy repülőjáratok is szállnak le Debrecen nemzetközi repterén, ez a budapesti Liszt Ferenc repülőtér után a második legforgalmasabb légikikötő hazánkban. 2016 nyarán elérhető innen Brüsszel, London, Párizs, Milánó, Malmö, Eindhoven WizzAirrel, sőt, az év eleje óta megjelent egy hagyományos légitársaság, a Lufthansa is egy müncheni járattal.

    Újabb cikkünk ebben a témában:

    Nyári városnéző séták indulnak Debrecenben 
    A séta során helyi idegenvezetők kalauzolják körbe az érdeklődőket a debreceni belvárosban, akik többek között a város szimbólumáról, a Református Nagytemplom történetéről is mesélnek. A séták július 9-én indulnak hetente két alkalommal.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!