Portugál finomságokra lelhetnek Budapest szívében

A portugál édességek és pékáruk nem éppen diétás finomságok – sok tojással és cukorral készülnek – de egyszer-egyszer érdemes miattuk elcsábulni. Ha másért nem, legalább a felfedezés öröméért, hiszen az ízviláguk merőben más, mint a miénk.

A gyönyörű Pastel de nataForrás: Lisboa Pastry & Bakery/facebook

A Gozsdu udvarban nyitott Lisboa Pastry & Bakery klasszikus finomságokat kínál a kenyerektől a muffinokon keresztül a barackos briósig, és persze ott a listán a pirult tetejű pastel de nata is. Először a közösségi oldalukon keresztül figyeltünk fel az ízléses dizájnnal operáló üzletre, illetve később a gusztusos ételfotóik miatt.

Ahogy később megtudtuk, a kenyereket, süteményeket és pékárukat egy Lisszabon-környéki cukrász és kollégái készítik, dél-portugál ízlésvilág szerint, merthogy délen inkább sütnek, míg északon főznek.
A Madách tér felől közelítve lehet legegyszerűbben meglátni a nagy aranyozott Lisboa feliratot, de azért a Király utcai bejárat irányából is megtalálható a pékség-cukrászda (Portugáliában a két dolog mindig együtt jár) ha figyeljük, hol állnak sorba az emberek.

Forrás: Lisboa Pastry & Bakery/facebook

A visszajelzések alapján, aki kóstolt már Portugáliában portugál édességet az itt sem fog csalódni, és az áraktól sem fog annyira elszállni. A listájuk szerint a csoki süti 350 forint, a péksütik pedig 450 forinttól kezdődnek; a szemöldökünk maximum az extrákkal megpakolt (sonkás, olívás, parmezános) kenyereknél szökhet fel. A Lisboa hétfőnként, illetve szerdától vasárnapig 9:00-18:00 között tart nyitva, míg keddenként 9:00-17:00-ig várja a sütirajongókat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek