Sunyi steaktolvajt rögzített a kamera

Szokatlan eset történt a kaliforniai Oakdale-ben, a House of Beef étteremben. Egy relatíve elegáns férfi nyitott be kedd délután, majd fogta magát, és a kirendelt ételből ellopta a steaket és távozott – írja a helyi WTOL.com.

Előtte alaposan berendelt, a steak mellett homárfarkat és egy korsó sört is kért, majd enni kezdett a biztonsági kamera felvételei szerint. Korábban egyébként négy főre foglalt asztalt a férfi. Denise Loya vezető pincér szerint eleve az a benyomása volt a férfiről, hogy olyan, mint egy főgonosz valamelyik '80-as évekbeli filmből.

Steaktolvaj.Forrás: WTOL.com

A kamera megörökítette, ahogy falatozás közben folyamatosan a kamerát leste, majd akcióra szánta el magát, hiába látta minden mozdulatát a kamera. A kenyereskosárból kivett egy méretes szalvétát, majd egy gyors mozdulattal belecsavarta a húsdarabot. Aztán egyszer csak felállt és fizetés nélkül távozott.

Steve Medlen étteremtulaj elmondta, szerinte etikátlan, sőt bűntett a férfi cselekedete. Ezért ki is tették a közösségi oldalakra a felvételt. Medlen szerint nem az anyagi rész (56 dollár=15 600 forint) a fájó, hanem a suttyomban elkövetett tett. Azt állítja a tulaj, ha a férfi bejön azzal, hogy éhezik, biztos tudtak volna segíteni neki. De ez így nem fair, úgyhogy a rendőrséghez fordultak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek