Még mindig tálcára kerülhetnek egyes veszélyeztetett fajok

Veszélyeztetett fajú cápák húsát is felszolgálják brit éttermekben - derült ki az éttermekbe szánt cápatermékek DNS-vizsgálatából. Az Exeteri Egyetem kutatóinak vizsgálatai során két olyan cápától származó mintákat találtak, amelyeket a kihalás fenyeget. Egyikükre, a csipkés pörölycápára (Sphyrna lewini) például nemzetközi tilalmak vonatkoznak.

Cápa a halpiaconForrás: shutterstock.com

A szakemberek szerint bár tanulmányuk kisszámú mintán alapszik, ezek megfelelően demonstrálják a veszélyeztetett cápafajokkal való kártékony kereskedelmet. A Scientific Reports című lapban megjelent tanulmány elkészítéséhez éttermekbe szánt cápauszonyokat, valamint halkereskedésekbe és gyorséttermekbe kerülő cápasteakeket vizsgáltak. A kutatás befejeztével kiderült, hogy az éttermek és kifőzdék jórészt tüskéscápát (Squalus acanthias) értékesítettek általános megnevezések alatt.

A kutatáson dolgozó tudósok jelezték, hogy egy átalgos fogyasztó számára, szinte lehetetlen kideríteni mit is vásárol meg. Az ember azt hiheti, hogy fenntartható forrásból származó terméket fogyaszt, miközben valójában veszélyeztetett fajt vásárolt.

Cápauszony leves egy ázsiai étterembenForrás: shutterstock.com

Cápahúst az egész világon fogyasztanak és évszázadok óta szerepel az emberi étrendben. 2000 és 2011 között azonban a cápák, ráják és más porcos halak globális importja 42 százalékkal megnövekedett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének adatai szerint. Ezért a kihalástól való fenyegetettség miatt 12 faj nemzetközi kereskedelmét korlátozták. A kutatók között azonban továbbra is viták folynak arról, hogy mely cápákat lehet - ha egyáltalán lehet - fenntarthatónak nevezni és táplálékszerzés céljából kifogni. Ennek oka pedig az, hogy a cápákat sokkal jobban veszélyezteti a túlhalászat, mivel nem hoznak túl sok utódot a világra és hosszú ideig tart, míg elérik az ehhez szükséges érettséget.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek