Versenyfutást rendeztek a világ egyik legnagyobb földalatti borvárosában

A Milestii Mici az ország leghosszabb és nagyobb földalatti pincerendszere, mely több mint 200 kilométernyi mészkőfolyosóból épül fel és ebből 55 kilométeren tárolnak borokat. A folyosókat változó mélységekbe vájták, a labirintus egy része 30, míg a másik része akár 85 méter mélyen is lehet a felszín alatt. A mészkőfolyosókat eredetileg azért vájták ki, hogy segítség a főváros, Chisinau kiépítését, de végül 1969-ben átalakították őket borospincékké. Ami jó ötletnek bizonyult, ugyanis a természetes mészkő segít állandón tartani a hőmérsékletet, úgy 12-14 Celsius fok között, illetve a páratartalmat is 97-98 százalékon – olvasható a foodandwine.com oldalon.

Forrás: Moldova Tourist Information Center/facebook.com

A legtöbb bort hatalmas hordókban tárolják, de a borospalack kollekciójuk sem semmi. A Milestii Mici „borvárosban" több mint 2 millió palack öregszik jelenleg – ezt a mennyiséget a Guinness is világrekord címmel jutalmazta 2005-ben.

De a tulajdonosok nem érték be egy 2005-ös elismeréssel, 2019-ben jóval tovább léptek és meghirdettek egy 10 kilométeres földalatti pincefutást, amire 350 futó jelentkezett. A szombaton megtartott verseny szinte az egész útvonalon keresztül a föld alatt futott, csupán egy kis része történt a földfelszín felett, az is hóban. A versenyzők a 10 kilométeres vonalon láthatták a legszebb boroshordókat; biztató tradicionális zenét hallgathattak és persze voltak helyi ételek és bor is. De a pincerendszer futás nélkül is kínál borvacsorákat és túrákat a palackok és hordók között; a belépők pedig a túra hossza és a választott szolgáltatások, kóstolt borok mennyiségétől függ.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek